• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2017. december 16. szombat

Etelka ünnepli névnapját.
Holnap Lázár napja lesz.
Főoldal Gazdaság Közgyűlést tartott a VOSZ
Közgyűlést tartott a VOSZ PDF Nyomtat Email
2017 március 14., kedd 19:19

Közgyűlést tartott a VOSZ Megyei szervezete, amelyen Demeter Ervin Kormánymegbízott, megnyitóbeszédében a Megyei Kormányhivatal munkáját, és eredményeit mutatta be, kronológiai sorrendben 2011-től,

hangsúlyozva, hogy a kormányhivatal létrehozása, az államigazgatás és az egész közigazgatás újjászervezése versenyképességi kérdés. – Van egy nagy álmunk is, - mondta - az, hogy Miskolcon ezt a nagy járási hivatalt, amely most kilenc helyszínen működik, lehetőleg egy helyre tereljük.  Már a helyszín is megvan, ez az ITC székház. Azon dolgozunk, hogy 21. századi funkciót adjunk ennek az épületnek, ehhez 4,5 milliárd forintot kell megszavaznia a kormányzatnak..

Miskolc versenyképessége erősödött és ez az Önök vállalkozásának is köszönhető – kezdte Kriza Ákos Miskolc polgármestere, a vállalkozók Megyei Közgyűlésén. Miskolc város versenyképessége az elmúlt hét-nyolc évben jelentősen erősödött. Javult a foglalkoztatás, hiszen a hat évvel ezelőtti 12-13 százalékos munkanélküliségi mutató ma 5 százalékra csökkent, nőttek az iparűzési adóbevételek, hiszen a hat évvel ezelőtti 6 milliárd forintról, 2016-ben átléptük a bűvös 10 milliárdos határt. Az 1000 hektáros ipari park projekt első 120 hektáros fejlesztése ebben az évben elindul. A város teljes kamerarendszere működésbe lép, így a biztonság tekintetében is nagyot lépett előre Miskolc. - Elindította a város az új foglalkoztatási programját is, hogy öt-tíz év múlva megfelelően képzett szakemberek álljanak a vállalkozások rendelkezésére. Talán most ez a legnagyobb feladat, amelyre vállalkoztunk, erre fogunk fókuszálni, hogy minél több szakképzett embert tudjunk irányítani a gazdasági életbe. – mondta befejezésül a polgármester.


Ádám Imre
, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége B.-A.-Z. Megyei Szervezetének megyei elnöke a gazdasági történéseket elemezte a közgyűlésükön.  A 2016-os év a fellendülés éve volt. Az eddigi belső fogyasztás megélénkült, a vállalkozások több munkához, több lehetőséghez jutottak. A VOSZ erős szakmai képviselet, - a megyében 580-590 a taglétszám - hiszen ott van a döntéshozó helyeken, többek között a megyei és a miskolci foglalkoztatási paktum tagja is. -  Szoros a kapcsolatunk a BOKIK-kal és a Miskolci Egyetemmel is.  – Kérem Önöket, hogy használják ki ezeket a lehetőségeket, többek között a rendelkezésre álló információk, a pályázatok tekintetében is, és biztassák vállalkozó ismerőseiket, hogy lépjenek be sorainkba, mert minél nagyobb létszámú vállalkozás áll mögöttünk, annál jobban tudjuk az érdekeiket képviselni.


A közgyűlés résztvevői a NAV B-A-Z. Megyei Adó Igazgatóság aktuális információit Csősz József, NAV B-A-Z. Megyei Adó-és Vámigazgatóság igazgató helyettesétől hallhatták. Mint megtudtuk a 400 milliárdos adóbevételből mintegy 108 milliárd forintot a megy kis és középvállalkozásai fizetnek be a kasszába. Összefoglalta azokat a könnyítéseket, és új szabályokat, amelyeket az elmúlt években vezettek be a vállalkozások számára. A legérdekesebb talán az volt a vállalkozások számára, amelyet az úgynevezett „Támogatói eljárásról” mondott az igazgató helyettes, amely nem a büntetést, hanem a segítségnyújtást helyezi előtérbe azoknál a vállalkozásoknál, akiknél nem feltételezik a szándékos  csalást, hanem inkább a véletlenszerű tévesztést.


A Kereskedelmi és Iparkamarai aktualitásokról Bihall Tamás, a BOKIK elnöke szólt, aki azt hangsúlyozta, hogy sajnos a beruházások mutatójában nagyon lemaradt térségünk, és a versenyképesség sincs jó állapotban, hiszen a V4-ek között is az utolsó helyen kullogunk. Kiemelte, hogy a szakképzés területén kell sokat tenni, mert 100 ezer gyermek tűnt el az oktatás rendszeréből az elmúlt években, s ebből 80 ezer a szakmunkás képzésből. - Ezt nem szabad hagynunk, főként úgy, hogy forrás is van rá, hiszen a foglakoztatási paktumban 10 milliárd forint áll rendelkezésre megyei szinten, és az Ifjúsági Garancia Programban – amit kevesen tudnak a vállalkozások közül – 200 milliárd forintot lehet fölhasználni.


Taskó József, NAK megyei elnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarai aktualitásokról beszélt.
Zárásképpen Perlusz László, a VOSZ ügyvezetője az Országos Szervezet 2016. évi munkájáról, és aktualitásokról beszélt. Alapos elemzést nyújtott a hazai és nemzetközi gazdasági környezetről és egy rendkívül érdekes felmérésről, amely a vállalkozók közében készült. Megállapította a felmérés, hogy a vállalkozók jó része „rosszul érzi magát a bőrében”, mert nagy a bizonytalanság, és híján van a bizalom is, s enélkül sem pályázni, sem vállalkozni nem lehet.

OBE - OL

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Karácsonyi Üdvözlet


sajtokozlemeny Bobita-1

Hírdetés

mail.google.com
33 650x488

Startlap

Add a Startlaphoz

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint a közpénz felhasználásáról van-e joga minden megkötés nélkül beszámolni a sajtónak?
 

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Legyen ausztriai munkád a Tiroli Álláskereső segítségével, akár 2 héten belül.

Facebook


imedia.logo

Friss pályázatok


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások