2025. 03. 4. kedd

Kázmér
1 EUR 400 HUF
1 GBP 485 HUF

Zene/könyv/film

Vigyázz, mit lopsz el!
Gutenberg, no meg az azóta eltelt időszak technológiai fejlődésének köszönhetően manapság egymást érik az újabb könyvmegjelenések – csak győzzünk lépést tartani, illetve válogatni közöttük. Pedig néha…
Micsoda Isten?
Nincs senki, aki egyszer sem foglalkozott volna ezzel a kérdéssel, hisz a hit mellett a tagadás is ide tartozik. A szerzők is előszeretettel választják könyvük témájául akár a vallás, akár a Föld kele…
Másodszerepe: konyhatündér
Nem számít újdonságnak, hogy ismert személyiségek valamilyen könyvvel rukkolnak elő – ők előnnyel is indulnak az átlagos elsőkönyves szerzőkhöz képest, hiszen ismertségük miatt nevük már önmagukban jó…
Angyalok ismeretlen arca
Susan Ee az angyalok világába kalauzolja el olvasóit az Angyalok bukása című regényében, mely sorozatának első része. Egy olyan világba, ami felülír mindent, amit eddig az angyalokról hittünk vagy g…
Robotegységben az erő
A sorozatok általában futószalagról jönnek le, az egyes részek között eltelt időt a lehető legrövidebbre szorítva. Nem szokványos tehát a szükségesnél tovább megváratni az olvasókat, pláne nem több mi…
Megfoltozott életek
Nincs olyan ember, aki nem bánta volna meg valamely döntését legalább egyszer élete során. Ilyenkor bölcsebben, már a következmények tudatában legszívesebben visszamennénk az időben – persze ez nyilvá…
Apamentésre fel!
Nem éppen mai termés a közel tíz évvel ezelőtt íródott Sabriel – azonban annál érettebb Garth Nix gyümölcse. Időnként nem árt elővenni az idősebb regényeket sem, legyen szó bármilyen műfajról, hiszen …
Új korszak a fantasy műfajában?
Moskát Anita 2009-ben Preyer Hugó-díjat nyert, valamint számos novellája került publikálásra különböző magazinokban. Az ifjú író Horgonyhely című fantasyja második regénye a Bábel fiai után; merész hú…
Mesés lányok másképp
Marissa Meyer a Scarletben összegyúrja kedvenc gyermekkori meséinket, a Piroska és a farkast és a Hamupipőkét a fantasy és sci-fi műfajával, hogy egy igazán különleges regénnyel ajándékozzon meg bennü…
A vámpírvadász visszatér
A Halálcsók, az Anita Blake sorozat huszonegyedik része, mely a Szépség című novellát is tartalmazza. A vámpíros fantasyk rajongóinak bizonyára ismerős a sorozat, melyben, vámpírok, vérfarkasok, alakv…
Öngyógyítás: veszélyes vizeken
A külső fizikai sérüléseket saját kezűleg is el tudjuk látni, vagy mondjuk egy könnyebb megfázást minden további nélkül magunk is ki tudunk kúrálni. De mi van a lelki „kórságokkal”, sérelmekkel: ezen …
Vissza az elejére
Az amerikai Jeff Abbott mestere a krimi és thriller műfajának, csak úgy, mint a függővégnek; regényei számos országban kerültek a bestsellerlisták élére. Az Ennek rossz vége lesz című thrillere A Wh…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés