2026. 07. 25. szombat

Kristóf, Jakab

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF

Kultúra

Ilyen még nem volt:könyvtárbusz Miskolcon
Könyvtárbusz – Hámortól SzirmáigA megyében két útvonalon is jár könyvtárbusz, október 9-én és 10-én, pénteken és szombaton viszont miskolci városrészek csendjét is felveri majd jellegzetes szignálja. …
Szimfonikus felfedezések
Szenzációsan fiatal előadót köszönthetünk a Miskolci Szimfonikusok estjén: Berecz Mihálynemrég még csodagyerekként kápráztatta el a közönséget, lassanként azonban kiforrottművészt tisztelhetünk benne.…
Kis szakácsok akcióban
{rokcomments}A gyerek- és ifjúsági könyvek íróinak vállát némi felelősség nyomja abból a szempontból, hogy szerepet játszanak az olvasás megszerettetésében (vagy éppen megutáltatásában) a fiatalokkal.…
Steven Wilson először Magyarországon
Steven Wilson, a négyszeres Grammy-jelölt hangszer virtuóz zenész-producer, aki ráadásul az egyik legkeményebben dolgozó művész a zeneiparban, bejelentette, hogy 2016-ban is folytatja márciusban megje…
Maradni vagy nem maradni?
A sokat emlegetett Szürke ötven árnyalata óta rengetegen próbálkoznak versenybe szállni E. L. James-szel, hol többé, hol kevésbé sikeresen. Anna Todd is úgy döntött, hogy beszáll a ringbe a Miután cím…
Ínyencség krimi- és történelemimádóknak
A skót író, Manda Scott pályafutása kezdetén krimiíróként vált ismertté. Több regénye kapott már különböző díjjelöléseket, míg a Times Nagy Brittania egyik legfontosabb krimiírójaként emlegeti. Scott …
Erotika őrült mennyiségben
J. Kenner Őrült vágy című regénye a Kínzó vágy folytatása, avagy Vágy trilógia második része. E kellemes kikapcsolódást nyújtó írás, egy erotikával túlfűtött, romantikus regény, melyet az írónő egy kr…
Páratlan helyzetek
című FOTÓKIÁLLÍTÁS várja a  Holdam udvarba látogatókat. A megnyitón Zámborszky Eszter,  a Holdam Egyesület egyik vezetője beszélt az egyedülálló anyák gondjairól. Barta M. Viola színművész…
Középiskolai igazgatók a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetem vezetése és a térség középiskoláinak vezetői, illetve képviselői közös munkadélutánon vesznek részt minden évben, így ebben az évben is. A már hagyományos találkozásokon a térség ok…
Kárpátaljai kedvcsináló
Fucskár Ágnes és Fucskár József Attila, két tehetséges fotós, akik képeik segítségével életre keltik a Kárpátalját, mindazok számára, akik kezükbe veszik az idén megjelent albumukat. A fotósorozatuk t…
Harminc százalékkal több néző a MÜHÁ-ban
A Művészetek Háza 2014/15-ös évadának értékeléseSikeres évadot zárt a Művészetek Háza, amely a változatos eseményekben és az emelkedő nézőszámban is megnyilvánul. A 2013/14-es évadhoz képest 2014/15…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés