Kétség sem fér hozzá, hogy a február 24-ei Oscar-gála egyik – ha nem „a” – legnagyobb nyertese a Pi élete volt, mely összesen négy kategóriában – látvány, operatőr, rendező, zene – hódította el a sokak által vágyott aranyszobrot. Hogy ez melyik kategóriában mennyire megérdemelt, az szubjektív megítélés kérdése (szerintünk a vizuális effektek díja jogos volt, a többi kevésbé), de már a film megtekintése közben is úgy éreztük, hogy a túl sok „hatás” elnyomja magát a történetet – noha a forgatókönyv is díjjelölt volt. Így hát kettős kíváncsisággal vettük kezünkbe a könyvet…
Mely, nyilvánvalóan a film sikerére számítva jelent meg újra – ismét az Európa Kiadó gondozásában. Az első, amin megakadhat a szem, az a tényleg látványos borító, és bár a grafika dicséretes, ettől még nem lesz sikeres a könyv. Bár az összkép kialakításában azért sokat segít, ha egy kedves tigris mosolyog vissza ránk. Vagy, mint a másik változat esetében, egy elsőre egyszerűnek tűnő, de mégis magával ragadó, tengeren ringatózó csónak kelti fel a figyelmet.
De hopp, ismét csak a külcsínnel foglalkozunk, pedig ezúttal tényleg a történettel kellene.
Sokan gondolhatják úgy, hogy a regény nem több, mint egy, a vallás és Isten szerepének fontosságát sugalló, és az olvasót is szubjektíven abba az irányba tolni próbáló, megható történettel álcázott propagandakönyv – a film alapján esetleg tényleg lehet így érezni (ezért is hagytuk ott a vetítést), de a könyv maga sokkal konszolidáltabban áll hozzá a kérdéshez. Tény, hogy megvan a maga véleménye és világnézete – még ha ez nem is mindig egyértelmű, hisz Pi a főszereplő sincs tisztában sokáig önmagával és a világgal (talán ezért lesz keresztény, mohamedán és hindu is) –, de mégsem érezhető az, hogy minket is meg akar téríteni. Legfeljebb arra próbál rávenni, hogy egy kicsit álljunk meg és gondolkodjunk el.
Márpedig ez azért sosem nagy baj, és külön öröm, hogy ezúttal nem egy ponyva-ezoterikus kötet érheti el ezt, hanem egy valóban szépirodalmi regény. Bár kevés kortárs mű érdemli ki ezt a státuszt, Yanni Martel könyvének stílusa, mondanivalója, történetvezetése, és a mű lényegét képező Pazar leíró részek miatt is méltó e sajnos lassan tényleg elismerésszámba menő megnevezésre.
Bár lehet a műnek egy nagy-allegorikus értelmezést is adni, melyben a tengeren való hánykolódás csak szimbólum, én, a talán túlságosan is materialista gondolkodásmódommal inkább szó szerint venném a dolgokat. Akár így, akár úgy – a regény mindenképp értékes marad, csak míg az egyik változat magas fokú spiritualitás-tartalmat kölcsönöz neki, a másikban egy – személyes érzéseim szerint –, A kis hercegéhez hasonló mű bontakozik ki; melyet mindenképp többre tartok, mint a belőle készült filmet. Így, aki látta, az azért olvassa el a könyvet, hogy megismerje az eredeti változatot, aki pedig nem, az azért, mert a regény ezúttal is jobb az adaptációnál.
DicsukD
Fotó: InterCom
