2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Örökség: a befejezés (?)
17253-rksg_rm

Örökség: a befejezés (?)

A most huszonkilenc éves Christopher Paolini nagyot álmodott kamaszkorában: egy olyan történetet szeretett volna írni, amelyet maga is szívesen olvasna. Elhatározását nem csak megvalósította, de azzal kapcsolatos álmait-vágyait alighanem túl is szárnyalta: 2003 őszén a New York Times bestseller listájának élvonalába tört az Örökség első részével, s új színnel gazdagította a fantasy-irodalmat.

A fantasy műfajban nem számít újdonságnak sárkányokkal, tündékkel, törpékkel, illetve az ellenpóluson a legocsmányabb szörny címért versenybe szálló teremtményekkel találkozni – mindezt természetesen egy középkori világban. Joggal támadhat „deja vu” érzése az embernek: kellőképpen „hajaz” Tolkein Gyűrűk ura trilógiájára, de nem kell aggódni, a hasonlóságok a szereplőknél véget is érnek.

Christopher Paolini története a novellának indult, amely később Örökség címen egészen négy kötetre nőtte ki magát. A quadrológiában bontakoztatja ki (nem éppen sűrítve, ha csak a könyvek terjedelmére vetünk egy pillantást) a főszereplő, Eragon útját: kezdve a szegény parasztfiúi sorstól az egyre grandiózusabbá váló összecsapásokon át egészen a végső, mindent eldöntő csatáig, hogy végleg megdöntsék Galbatorix sok szenvedést okozó zsarnoki rezsimét. A kiválasztottá vált fiú a vállát nyomó akadályok terhe alatt férfivá érlelődik az idő múlásával, s úgy fűződik szorosabbra kapcsolata a sárkányok egyik utolsó példányának számító Saphirával. Mindeközben pedig gyönyörű, vadregényes tájakat vet papírra az író, melyek csak arra várnak, hogy megelevenedjenek a képzeletben.

Az Eragon egy átlagos parasztfiú története, aki egy nap különleges követ talál. A kőből egy sárkány kel ki, és az ő születése megannyi lehetőséget, feladatot és felelősséget ró a fiatal fiúra. Az Örökség-sorozat egy Tolkienére emlékeztető, aprólékos munkával kidolgozott világba viszi el az olvasót, ahol sárkányok, tündék és törpék élnek az emberek mellett. A részletes térképen, a történet idejét megelőző, alaposan végiggondolt történelmi háttéren kívül Paolini saját nyelvet is kitalált az Alagaësiában élő népeknek.

A sorozat utolsó, a történetet lezáró kötete angolul 2011 vége óta olvasható, a magyar rajongók pedig 2012 decemberében kaphatták kézhez az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelenő kötetet, mely nem okozott csalódást, és nemcsak hozta a sorozat korábbi tagjainak színvonalát, de az író érezhetően tapasztaltabbá, érettebbé vált – így, a fantasy elemeit nem elnyomva, egy még teljesebb mű jelenhetett meg.

A történetet ezúttal nem részleteznénk, hisz előfordulhat, hogy valaki nem olvasta a sorozat korábbi tagjait sem – nekik azonban ez úton azt üzennénk, hogy ne rémüljenek meg, hisz a kötetek amilyen hosszúak, olyan izgalmasak ís – az oldalak pedig úgy repülnek, mint egy sárkány.

Az Örökség, avagy A Lelkek Sírboltja megjelenésével lezárul a sorozat. A szerző azonban a kötet végén olvasható köszönetmondásban nem zárkózik el attól, hogy vissza-visszatérjen Alagaësia világába: „Túl sok időt és energiát fektettem abba, hogy megépítsem ezt a világot; valamikor a jövőben biztosan visszatérek ide. Talán csak pár év múlva, de az is lehet, hogy már a jövő hónapban. Ebben a pillanatban még nem tudom megmondani. Amikor visszatérek, remélhetőleg megoldódik egypár azokból a rejtélyekből, amelyeket ebben a sorozatban nyitva hagytam.”

S hogy ténylegesen lesz-e visszatérés? Az a jövő zenéje. De egyelőre örüljünk a negyedik, összességében újfent különleges kötetnek.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés