A most huszonkilenc éves Christopher Paolini nagyot álmodott kamaszkorában: egy olyan történetet szeretett volna írni, amelyet maga is szívesen olvasna. Elhatározását nem csak megvalósította, de azzal kapcsolatos álmait-vágyait alighanem túl is szárnyalta: 2003 őszén a New York Times bestseller listájának élvonalába tört az Örökség első részével, s új színnel gazdagította a fantasy-irodalmat.
A fantasy műfajban nem számít újdonságnak sárkányokkal, tündékkel, törpékkel, illetve az ellenpóluson a legocsmányabb szörny címért versenybe szálló teremtményekkel találkozni – mindezt természetesen egy középkori világban. Joggal támadhat „deja vu” érzése az embernek: kellőképpen „hajaz” Tolkein Gyűrűk ura trilógiájára, de nem kell aggódni, a hasonlóságok a szereplőknél véget is érnek.
Christopher Paolini története a novellának indult, amely később Örökség címen egészen négy kötetre nőtte ki magát. A quadrológiában bontakoztatja ki (nem éppen sűrítve, ha csak a könyvek terjedelmére vetünk egy pillantást) a főszereplő, Eragon útját: kezdve a szegény parasztfiúi sorstól az egyre grandiózusabbá váló összecsapásokon át egészen a végső, mindent eldöntő csatáig, hogy végleg megdöntsék Galbatorix sok szenvedést okozó zsarnoki rezsimét. A kiválasztottá vált fiú a vállát nyomó akadályok terhe alatt férfivá érlelődik az idő múlásával, s úgy fűződik szorosabbra kapcsolata a sárkányok egyik utolsó példányának számító Saphirával. Mindeközben pedig gyönyörű, vadregényes tájakat vet papírra az író, melyek csak arra várnak, hogy megelevenedjenek a képzeletben.
Az Eragon egy átlagos parasztfiú története, aki egy nap különleges követ talál. A kőből egy sárkány kel ki, és az ő születése megannyi lehetőséget, feladatot és felelősséget ró a fiatal fiúra. Az Örökség-sorozat egy Tolkienére emlékeztető, aprólékos munkával kidolgozott világba viszi el az olvasót, ahol sárkányok, tündék és törpék élnek az emberek mellett. A részletes térképen, a történet idejét megelőző, alaposan végiggondolt történelmi háttéren kívül Paolini saját nyelvet is kitalált az Alagaësiában élő népeknek.
A sorozat utolsó, a történetet lezáró kötete angolul 2011 vége óta olvasható, a magyar rajongók pedig 2012 decemberében kaphatták kézhez az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelenő kötetet, mely nem okozott csalódást, és nemcsak hozta a sorozat korábbi tagjainak színvonalát, de az író érezhetően tapasztaltabbá, érettebbé vált – így, a fantasy elemeit nem elnyomva, egy még teljesebb mű jelenhetett meg.
A történetet ezúttal nem részleteznénk, hisz előfordulhat, hogy valaki nem olvasta a sorozat korábbi tagjait sem – nekik azonban ez úton azt üzennénk, hogy ne rémüljenek meg, hisz a kötetek amilyen hosszúak, olyan izgalmasak ís – az oldalak pedig úgy repülnek, mint egy sárkány.
Az Örökség, avagy A Lelkek Sírboltja megjelenésével lezárul a sorozat. A szerző azonban a kötet végén olvasható köszönetmondásban nem zárkózik el attól, hogy vissza-visszatérjen Alagaësia világába: „Túl sok időt és energiát fektettem abba, hogy megépítsem ezt a világot; valamikor a jövőben biztosan visszatérek ide. Talán csak pár év múlva, de az is lehet, hogy már a jövő hónapban. Ebben a pillanatban még nem tudom megmondani. Amikor visszatérek, remélhetőleg megoldódik egypár azokból a rejtélyekből, amelyeket ebben a sorozatban nyitva hagytam.”
S hogy ténylegesen lesz-e visszatérés? Az a jövő zenéje. De egyelőre örüljünk a negyedik, összességében újfent különleges kötetnek.
