Vitathatatlanul hazánk egyik leginkább figyelemfelkeltő kiállítása lett a budapesti Vörösmarty téren fellelhető Murder – A gyilkos tárlat, mely a világ legismertebb sorozatgyilkosainak tetteit, személyiségét és környezetét mutatja be; s mindezt kellően „pozitivista” módon teszi, hisz nem csak bemutat, de véleményt is alkot. És hogy mi, nézők egyetértünk-e mindenben velük? Döntsük el magunk! Bár komoly csapdákat rejt a negatív alakok, sőt jelen esetben a társadalom által elítélt, megvetett, kirekesztett figurák „értékesítése”, a Murder nem esett ebbe a hibába. – A kommunikáció során messze kerültük a sorozatgyilkosok sztárolását! Egy dokumetarista edukatív tartalmat ötvöztünk a vizuális, modern showtechnikával. A borzalmas esetek, elkövetők lelki folyamataira próbál rávilágítani a kiállítás – mondta lapunknak Antony Barlow, a tárlat kommunikációs vezetője.
És hogy miként történt a sorozatgyilkosok százai közül a bemutatásra kerülők kiválasztása?
– A dramaturg stáb (oknyomozókkal, történészekkel) utánament minden részletnek, tényadatnak. Majd amikor összeállt egy-egy történet, a kreatív stábból mindenki próbált új és egyedi ötleteket belecsempészni a lehetséges szobakialakításokba. Végül a legérdekesebb történeteket hagytuk meg; melyeket aztán igyekeztünk leglenyűgözőbb módon tálalni – mesélt Barlow a kezdetekről.
Bár személy szerint nekünk is elnyerte a tetszésünket a kiállítás, amikor hónapokkal ezelőtt megtekinthettük azt, jómagam nem maradtam maradéktalanul elégedett, hisz a tárlat végén egy meditációs szobában vallásos szövegeket is lejátszottak az ott pihenő, a kiállítás sokkhatásait magukban feldolgozó látogatóknak. Ugyanis, bár természetesen maximálisan tiszteletben tartom a vallásszabadságot, nem szeretem, ha ennek jegyében a saját szférámba hatolnak mások be.
Persze más a helyzet, ha ez egy művészeti vonás eleme, és mint Antony Barlow elmondta, a meditációs szoba és az ott elhangzó idézetek kiválasztása is éppúgy az alkotói szabadság része, mint maga a kiállítás. A lényeg azonban az, hogy mindenki maga vonhassa le a következtetéseket. – Az alkotók fontosnak tartották, hogy a kiállítás végén legyen egy szoba ahol megpihenhet a látogató, elgondolkodhat a látottakon és azok szomorú tanulságain is, amit felfedeztünk minden történet kapcsán – tette hozzá a tárlat kommunikációs vezetője.
Amik pedig vannak szép számmal, hisz Barlow szerint bármilyen prekoncepcióval érkeznek a látogatók, meglepetést tudnak okozni nekik – a visszajelzések alapján egyedülálló élménnyel, tapasztalással gazdagodnak. A kapcsolat azonban kétirányú, hisz a látogatók vendégkönyve írt megjegyzéseiből – melyeket ez úton is köszönnek – ők maguk is sokat tanulnak.
DicsukD
Fotó: murder.hu
