2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Miskolc volt a szépség fővárosa
17284-alpok-adria

Miskolc volt a szépség fővárosa

A Miskolci Egyetem Díszaulájában rendezték meg  szombaton este a Miss Alpok-Adria Szépségverseny országos döntőjét. A színvonalas műsor végén Szabó Krisztina (Bács-Kiskun megye) fejére került a korona, de a házigazdák is örülhettek, mert Nagy Nikoletta (Borsod-Abaúj-Zemplén) lett a második.

A körítés megfelelt a rangos rendezvénynek. Varga Viktor énekes lépett először színpadra és közben egyesével bejöttek az est főszereplői, a versenyzők. Az ember nem győzte kapkodni a fejét ide-oda, mert a zsűriben is rendkívül csinos hölgyek ültek, többek közt Dukai Regina műsorvezető és természetesen itt volt Borkai Petra, a tavalyi győztes is. A vendégek közt is feltűntek szépségek, mint például Mészáros Norina, korábbi megye szépe.

A szépségversenyt dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, miniszteri biztos nyitotta meg. Rövid beszédében elismerően szólt megyénk fejlődési lehetőségéről, az értékeinkről, amelyek közé ezen az estén a szép nők is bekerültek. Ezen az estén Miskolc lett a szépség hazai fővárosa.

A megnyitót követően indult a show! Színes műsort láthatott a szép számú érdeklődő. Először utcai ruhában, azaz farmerban és pólóban léptek színpadra a lányok, s közben be is mutatkoztak. Természetesen a bikinis felvonulás váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. A férfiak első sorban a lányok alakját nézték, a nők pedig a fekete és fehér, hímzett bikiniket. Zárásként díszmagyar ruhában mutatták meg magukat a versenyzők. A műsort színesítette Vastag Csaba és Bereczki Zoltán fellépése.

A szépségversenyt Szabó Krisztina (Bács-Kiskun megye) nyerte meg, a második Nagy Nikoletta (Borsod-Abaúj-Zemplén) lett, a harmadik pedig Kovács Petra (Veszprém) végzett. Ők hárman képviselik majd hazánkat és nagy örömünkre megyénket is a nemzetközi döntőn, Olaszországban április 13-án, Lignano Sabbiadoroban. Sok sikert kívánunk a szerepléshez!

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés