2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF

Közélet

A kilátástalanságtól félnek a fiatalok
Mind rosszabbnak érzik saját kilátásaikat és az ország helyzetét a magyar fiatalok az Ifjúság 2008 gyorsjelentés szerint, amelyet a Népszabadság keddi számában ismertet.  A felmérés alapján a fiatalo…
25 éves a Mesemalom Bölcsőde
Péntek délután ünnepeltek a miskolci Mesemalom Bölcsődében kicsik és nagyok. Az intézmény most ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, névváltoztatását, valamint a gyermeknapot. A legkisebbeket zené…
Lepkék lepték el Marcipániát - Kopcsik Lajos
Kopcsik Lajos tegnap bemutatta lepkegyűjteményét, amiben csak egyedi példányok kaptak helyet. Eger Marcipánmúzeuma így 61 darab édes kis pillangóval gyarapodott. A lepkék álma című alkotás háttere …
 Molnár Zoltán
A kezdet és a vég, illetve egészen pontosan a vég és a kezdet. Ezzel is lehetne jellemezni a MIK Zrt. elmúlt hónapjait, hiszen alig, hogy befejezték az egyik nagy beruházásukat, már bele is vágtak egy…
A szülőföld  szeretete jegyében
Dr. Nagy Károly 1937-ben Szikszón a  II. Rákóczi Ferenc kórházban látta meg a napvilágot. Már a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója, amikor egy pingpong mérkőzésen súlyosan megsérült. Közel…
Harmadszor is üveg a 'Tigris?
Az elmúlt húsz év legnagyobb hazai filmsikere; ha nem is feltétlenül a pénztáraknál, de a popkulturális hatásait illetően mindenképpen. Talán fel sem kell idéznünk azokat a bon mot-kat, amelyeket a…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés