2024. 07. 29. hétfő

Márta, Flóra
1 EUR 393 HUF
1 GBP 465 HUF

Kultúra

A külföldi egyetemek mindig is csábítóan hatottak a magyar fiatalságra. De kérdés, megéri-e kimenni egy olyan országba, ahol se rokonunk, se ismerősünk. Teljesen egyedül vajon el tudunk-e boldogulni e…
Felnőtteket is „oktatnak” az erdészek
Nemcsak a gyerekeknek szerveznek programokat az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei iskoláinak munkatársai, hanem rendszeresen közreműködnek a felnőttek részvételével lebonyolított versenyeken, és egyéb rendezvények…
A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány és a B-A-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapít…
Brahms-est a Művészetek Palotájában
A Miskolci Szimfonikus Zenekar Budapesten, a Művészetek Palotájában adott kedden este koncertet. A zenekarnak idén is lehetősége nyílt a fővárosba utazni, hogy az ország egyik legkiválóbb hangverse…
Állásbörze a Miskolci Egyetemen
2013. április 10-én, szerdán 10-16 óráig új helyszínen – a Campus területén – az egyetemi Körcsarnokban tizenkilencedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemi Állásbörzét és Szakmai Gyakorlati B…
Weöres-jubileum – 100 év öröksége
Könyvbemutató 2013. április 10-én 17 órakor a Szatyor Galériában Weöres Sándor idén nyáron ünnepelhetné születésének 100. évfordulóját. A gyermekköltészet megújítója új hangot talált, amin a művész, …
Az „Amerikai Álom”?
672 oldal. Ha ennyit nem is, oldaltízeket jómagam is meg tudnék tölteni az olvasása közben felmerült gondolatokkal, (néha ellen)véleményekkel, miegymással. Ezzel most nem untatnám Önöket, de bölcsészh…
Mi vagyunk Európa
A Külügyminisztérium, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája közös kezdeményezésében megvalósuló egy hónapos diákoknak szóló "Mi vagyunk Európa" r…
Színházak éjszakája szabadtéren is
Családi színházi nap, grill parti, borbemutató és ízelítő a Budapesti Nyári Fesztivál 2013 programjából – számos meglepetéssel és ajándékkal várja az érdeklődőket a Szabad Tér Színház május 4-én, a Sz…
Szuper sötét lovag
A világ nagyobbik része egyre izgatottabb. Ám Az acélember (12E) (Man of Steel, hazai bemutató: június 20.) alkotói továbbra is titkolják, miről fog szólni az év talán legnagyobb filmje, melyet A söté…