2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF

Kultúra

Újév új bemutató
Pénteken lesz az új esztendő első bemutató előadása a miskolci színházban: Kozma Attila és Krámer György két egyfelvonásos táncjátéka, a Ludas eM/Mesterkurzus a Csarnokban látható. Kozma Attila alk…
Miss Colours Hungary 2012
Az első magyarországi kerekesszékes szépségversenyAz Érthetően Az Egészségért Alapítvány és a Colours Rehab Kft. szervezésében, 2012. február 25-én a Larus Rendezvényközpontban rendezik meg az első ma…
Nehéz év lesz az idei
Megyénk gazdasági és közéletének prominens szereplői, kis és középvállalkozások vezetői, hivatalok képviselői, miskolci és megyénk városainak, településeinek polgármesterei, az egyetem rektora és po…
Tíz év után is „Csavard fel…!”
Immár több mint háromszáz alkalommal tűzte műsorra a József Attila Színház a Fenyő Miklós élettörténetére alapuló Made in Hungáriát. A musical, mely nevéhez illően elsősorban Hungária-dalokból áll, im…
Rosszfiú a láthatáron
Peter Robinson krimiíró hőse, Alan Banks főfelügyelő visszatért Magyarországon is, hogy újra nyomozzon. Ezúttal személyesen is érintett, mivel lánya nagy bajba keveredett. Azoknak, akik olvasták …
A Csókos asszony folytatja az újévet
Zerkovitz operettel folytatódik az Egressy évad, az újévi hangversenyt követően a bérletes színházi sorozat második előadása csütörtök este lesz Kazincbarcikán. A kassai Thália Színház vendégjáté…
feLugossy kisretrospektív
„Kifürkészhetetlen” volt a címe nemrég feLugossy László egyik kiállításának. Ámde ő nem csak kifürkészhetetlen, hanem kifogyhatatlan is: 64 évesen még mindig bőven termelő forrás; a napokban jelenik m…
Az ezerarcú London életképei
Ugyan kisebb-nagyobb átszervezésekkel tarkítva, de már több mint tizenhét éve fut sikerrel a jelenlegi Magyar Színház deszkáin a musicalirodalom egyik legnagyobb sikereként számon tartott My Fair Lady…
A puzzle játék spirituális öröme
Avagy hogyan  haladsz életed nagy kirakós játékában?Mindannyian ismerjük azokat a bizonyos puzzle, kirakós játékokat, amikor is adva van egy nagy kép, amely kis részekre lett szétdarabolva, és nekünk …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés