
Magányos kamaszkoráról vallott Dulin Metta, aki a Levente Klubja legfrissebb adásában azt is elárulta, rengeteg pattanással kellett megküzdenie ezekben az években. A Creator TV műsorában őszintén mesél Lakatos Leventének traumáiról, és arról is, milyen érzések kavarogtak benne kitaszítottként.
„Alapítványi iskolába jártam. Nem kifejezetten kedveltek, én ilyen nagyon magamnak való voltam egyébként. Nagyon kevés barátom volt, és van. Óvodában és általános iskolában gyakorlatilag egymagamban ültem. Az a lány voltam, aki az első padban ül, és mindig mindenből ötös, mindig mindent megtanul, és jelentkezik, hogyha kérdeznek, aki mindig minden szorgalmi feladatot megcsinál. Pontosan ezért is lehet az, hogy nem nagyon voltak barátaim” – árulta el a Creator TV streaming csatornáján megtekinthető Levente Klubjában Dulin Metta.
„Volt egy olyan időszakom, amikor nagyon fájt, hogy én ilyen kis kitaszított vagyok, de a mostani fejem szereti már, hogy ez így alakult, és most is nagyon szeretek egyedül lenni. Sőt, ha sok ideig társaságban vagyok, utána menekülök, hogy hadd legyek egy kicsit egyedül.”
Metta arról is mesél Lakatos Leventének, hogy tinédzserként a pattanásokkal is meg kellett küzdenie. „Úgy képzeld el, hogy könyöktől fölfelé az egész mellkasom, az egész hátam, a karom, a fejem… Iszonyúan néztem ki. Borzasztóan szégyelltem, hogy nyáron is minimum háromnegyedes ujjú felsőkben jártam, hogy ez így ne látszódjon” – és azt is hozzátette, hogy még a Balaton-parton is hosszúujjú ruhákban napozott. „Mindig azt a kérdést tettem fel, hogy miért érdemlem ezt, hogy így nézek ki, mert ez nem én vagyok. Azt érzem, hogy a személyiségemhez nem passzol, hogy így nézek ki.”
A Levente Klubja aktuális részét a Creator TV ingyenes streaming csatornáján lehet megtekinteni egy gyors és egyszerű regisztrációt követően: https://creatortv.hu/musor/levente-klubja










