
A világirodalom egyik legnagyobb szerelmi története kel életre
Július 3-án és 4-én mutatja be a Margitszigeti Színház és a Győri Nemzeti Színház közösen Kocsák Tibor és Miklós Tibor nagysikerű musicaljét, az Anna Kareninát, amely Lev Tolsztoj világhírű regénye alapján készült.
A nagyszabású szabadtéri bemutató rendezője Bakos-Kiss Gábor, zenei vezetője és karmestere Silló István. A produkció látványvilágát Horesnyi Balázs, díszlettervező és Árva Nóra, jelmeztervező alkotta meg. Az előadásban közreműködik a Győri Nemzeti Színház zenekara, énekkara, tánckara és szólistái.
A szereplőgárdában többek között Széles Flóra, Mózes Anita, Miller Zoltán, Nagy Balázs, Kocsis Dénes, Vaszkó Bence, Nemes Tibor, Hajdu Tibor, Nagy Alma Virág és Buvári Lilla lép színpadra.
A produkció egyik szereplője Hajdu Tibor, Junior Prima-díjas színművész, aki 2021 óta a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja. Az elmúlt években a színház számos jelentős prózai és zenés előadásában láthatta a közönség. Kiemelkedő alakítása volt Shakespeare III. Richárd című művének monodráma-változatában, emellett szerepelt többek között a Puskás, a musical, a Rudolf, a Marica grófnő, a Szaffi, a Szentivánéji álom, valamint a Tanulmány a nőkről című produkciókban.
A televíziós és filmes közönség számára sem ismeretlen: szerepelt a 200 első randi, a Doktor Balaton, a Jófiúk, a Drága örökösök, a Majdnem menyasszony, a Frici & Aranka, valamint a Most vagy soha! című produkciókban is.
A Margitszigeti Színház közönsége korábban a Rudolf előadásában láthatta, idén pedig az Anna Karenina musical szereplőjeként tér vissza a szabadtéri színpadra.
Az Anna Karenina a világirodalom egyik legismertebb és legidőtállóbb története. A szerelem, a szenvedély, a társadalmi elvárások és az egyéni boldogság keresésének kérdéseit vizsgáló mű generációk óta foglalkoztatja az olvasókat és az alkotókat egyaránt. A Margitszigeti Színház nagyszínpadára készülő előadás ezt a klasszikus történetet látványos szabadtéri környezetben, nagyszabású zenei és vizuális megoldásokkal kelti életre.
Előadás időpontjai: 2026. július 3-4.
Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad










