2025. 03. 4. kedd

Kázmér
1 EUR 399 HUF
1 GBP 482 HUF

Kultúra

50 ÉVES  A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR
A miskolci együttes 1963 novemberében alakult meg, s lett az elmúlt fél évszázad alatt a régió egyetlen hivatásos, nemzeti kategóriás nagyzenekara. Az elmúlt időszakban megannyi csodálatos koncerttel …
Sajóbábonyban felújították az orgonát
Felavatták október 23-án a református templom felújított orgonáját. A hangszer a nyáron esett át egy rekonstrukción. A rendezvényen először a Rezeda Népdalkör énekelt, majd Mátyus Gabriella, miskolci …
Közel 200 000 gyermek veszélyeztetett
Több millió ember él kitaszítottságban Magyarországon. A Magyar Református Szeretetszolgálat „Nincsen számukra hely” címmel meghirdetett fotópályázatának célja, hogy felhívja a figyelmet a kirekesztet…
Asszony, asszony, csókos asszony…
A Budapesti Operettszínház vezetősége úgy döntött, hogy 2013 októberében, egyévadnyi szünet után, felújítva ismét műsorra tűzi Zerkovitz Béla Csókos asszony című operettjét. A díszletek már megvoltak,…
Az ENSZ Napja Budapesten
A Fiatalok az Emberi Jogokért szervezet önkéntesei ismét emberi jogokat tartalmazó füzeteket osztottak Budapesten. Akciójukhoz ezúttal az ENSZ Napja szolgáltatott aktualitást. A II. világháború borza…
Bazi nagy török forradalom
A háború hazai pályán játszva sem egyszerű menet – hát még egy idegen országban. Scott Westerfeld pedig pontosan ennek teszi ki hőseit: Sándor és Deryn kelet felé veszik az irányt, ahol éppúgy rengete…
Háborúba pottyant menyecske
Diana Gabaldon könyve súlyos, s ez nemcsak az irdatlanul magas oldalszámra értendő, amely miatt terjedelem versenyszámban simán megállja a helyét némelyik vaskosabb, önvédelmi fegyvernek is tökéletese…
Moziba érkeznek a dívák
A Swing három elkeseredett, különböző korú nő története, akiket egy esős éjszakán egymás mellé sodor az élet. Az Ónodi Eszter, Csákányi Eszter és Törőcsik Franciska által alakított három nőt egy kiöre…
Menni, egyre csak menni…
Te vajon hogyan fogadnál egy évtizedek óta nem látott ismerősödtől kapott levelet? És akkor, ha az illető éppen haldoklik? A halálhír mindenképpen letaglózó, pláne, ha valamilyen személyes kapcsolat i…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés