Diana Gabaldon könyve súlyos, s ez nemcsak az irdatlanul magas oldalszámra értendő, amely miatt terjedelem versenyszámban simán megállja a helyét némelyik vaskosabb, önvédelmi fegyvernek is tökéletesen beillő szakkönyv mellett. Az előbb használt jelzőnek több negatív kicsengése nincs is az Outlander – Az idegenre nézve. Ugyanis a szerző az összesen hét részt számláló sorozat első kötetéről egyenesen ódákat zengnek a kritikusok és az olvasók egyaránt.
Az Otlander-sorozat első része a múltba repíti az olvasót – és nem is egyszer, hanem kétszer. A történet 1945-ben veszi kezdetét. A második világháborúban hadiápolónőkét szolgált Claire Randall éppen második mézeshetét tölti Skóciában férjével, Frankkel. Kétszer nászútra menni már önmagában különleges dolognak számít, de Claire számára nem ez teszi felejthetetlenné. Ugyanis élete örökre megváltozik: arra még ő sem számíthatott, hogy egy ősi kőkörön keresztülsétálva a kétszáz évvel korábbi Skót Felföld várja a túloldalon. Az első pillanattól fogva idegen betolakodóként tekintenek rá – mondani sem kell, az akkori háborús időkben túlontúl gyanús volt, így nem is tudta volna beadni az eltévedt turista meséjét.
Mialatt próbálja felfogni és feldolgozni a történteket, zajlik körülötte az élet rendesen – s akkor ez még enyhe körvonalazása a helyzetnek. Egyrészt, intrikák egész szövevényébe csöppen bele, és élete sokszor kerül veszélybe. Másrészt a magánéletében is komoly próbatételek elé állítja őt a megmagyarázhatatlan spontán időutazás: házasságból is repetázni kényszerül. Hogy Claire elkerülje a brit kapitány általi elhurcoltatás, az őt befogadó skót törvényen kívüliek javaslatára hozzámegy (az ő 27 événél négy-öt évvel fiatalabb) Jamie Fraserhez. Claire hűségét és szenvedélyes érzelmeit próbára teszi a tér-idő, és emiatt válaszút elé kerülve kénytelen megvívnia a maga belső harcát.
Diana Gabaldon regényéről csak pozitívan beszélni – amellyel egyébként rendesen fel is adta a leckét, mert műfajilag nehezen sorolható be egyetlen kategóriába: egyszerre kaland-, történelmi és romantikus regény is. A történet összetett, annak kidolgozása átgondolt, aprólékos, amelyet hiteles történelmi háttérbe ágyazott a szerző. A leírások részletgazdagok, de Gabaldon mesélős és leleményes írói stílusának köszönhetően nem válik unalmassá ettől az olvasás.
A cselekmény gyors folyású, egyik kaland, fordulat következik a másik után – nagyobb lélegzetvételre is gyakorlatilag csak van időnk, ha letesszük a könyvet. (De mégis hogyan volt képes Diana Gabott 900 oldalt megtölteni, anélkül, hogy unalomba süllyedt volna a könyv, az felér egy rejtéllyel). Korhű mű lévén, Az idegenben ne számítsunk finomkodásra: találkozhatunk kínzással, viszont, az egyensúlyt megtartandó, a mérleg kellemesebbik oldalán a pikánsabb jeleneteknek bőven jutott elég hely a regényben.
A karakterformálást is sikeresen abszolválta az írónő, mert a szereplők egytől egyik hitelesek, valósak – ami nem könnyű feladat, lévén, hogy évszázadokkal ezelőtti jellemeket kellett teremtenie. Claire sokszínű hősnő, aki pánik és hisztéria helyett a túlélésre koncentrál, amennyire tud, alkalmazkodik a körülményekhez (ha kell, határozott, kemény, találékony, tűzről pattant, máskor pedig gyengéd, humoros), hadisebesülteket ápol. Jamie-t pedig a sziporkái miatt egyszerűen nem lehet nem szeretni, bár kicsit visszás, bizarr érzést kelhet, mikor az egyébként kellőképpen mocskos szájából költői-filozofikus gondolatok is elhangzanak. Az pedig kiváltképp kiemelendő, hogy a szereplők nemcsak az események, hanem egymás hatására is formálódnak.
Egy szó, mint száz: aki kicsit is kedveli a történelmet vagy Skóciát (ha meg mindkettőt, akkor meg pláne), annak kár lenne kihagynia az Outlander – Az idegent. Az időutazás témája, akármennyire is elcsépelt öltet, mindig felkelti az érdeklődést, és szerencsére Diana Gabaldonnak sikerült újat, maradandót alkotnia e téren. Mi pedig kíváncsiak vagyunk a már szintén megjelent második részre is.
