2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF

Kultúra

Az ME ajánlja
2014. május 6-án (kedden) két olyan rendezvényre is sor kerül egyetemünkön, amelyet a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség szervez: - 13 órától „20/80-as Törvény. Sürgős vagy fontos?” címmel Kiss …
Betörő a szerelmem
A múlt századbeli társadalmakat, nagyvárosokat számtalan műben feldolgozták már Ezekben a szerzők alapvetően hűek a történelemhez, s némi fikciót vegyítenek a tények közé. Mark Helprin Téli meséje azo…
Victoriától az Olvasónak, virágul
Van, hogy érzéseink, gondolataink közvetítésére a szavak nem elegek, vagy pedig nem áldott meg éppenséggel költői kifejezőképességgel a sors. Ilyenkor jól jön valamelyik (képző)művészeti ág – például …
MÁJUS ELSŐ VASÁRNAPJA – ANYÁK NAPJA
Az anyák napját Magyarországon minden évben május első vasárnapján ünnepeljük 1925-től. Minden Édesanyának és Nagymamának nagyon boldog napot kívánok, Drága Édesanyám egyik legkedvesebb versével:REVIC…
Geofil-díj
A Geofil-díjat F. Tóth Géza geológus javaslatára a Magyar Állami Földtani Intézet főigazgatója, Dr. Kordos László alapította 2010-ben azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence földtani értékeinek felismer…
Húsz hónap Kortársasjáték
2014.04.30-án zárul a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Nonprofit Kft. „Kortársasjáték” című projektje. Az Európai Unió 23.466.463 Ft-os támogatásával megvalósult, 2012.09.01-jén kezdődött rend…
A lovas táborok a legdrágábbak idén
Idén korábban megindult a roham a jobb helyekértIdén a szokásosnál is korábban, már márciusban megjelentek a tábori felhívások. A tavalyihoz képest nem nagyon változtak az árak, körülbelül tízezertől …
Miután felkötötték Őket
A megelőző kötet, A penge maga hosszúra nyújtott, ám egyúttal alapos cselekmény-előkészítése és jellemrajza után Joe Abercrombie ténylegesen is belecsap a lovak közé a Miután felkötötték őket című fol…
Az esküvő Makány Márta szemével
Az a bizonyos nagy nap, melyről minden lány gyerekkorától fogva álmodozik, az összes életkorban, a világ legtöbb táján mind ugyanolyan jelentőséggel bíró esemény, s egyben egy fordulópont az életben: …
Határon túli vendégjátékok Miskolcon
Május elején a Miskolci Nemzeti Színházban négy határon túli előadást tekinthet meg a közönség. Miskolcon vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A vendégjáték keretéb…
A tudomány nevében robbantottak
A tudomány nevében robbantottak az EJMSZ természettudományos rendezvénysorozatának utolsó állomásánA mérnöki munka nem csak izgalmas, de jól is fizet Tegnap Budapesten a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumb…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés