A megelőző kötet, A penge maga hosszúra nyújtott, ám egyúttal alapos cselekmény-előkészítése és jellemrajza után Joe Abercrombie ténylegesen is belecsap a lovak közé a Miután felkötötték őket című folytatásban. A háború kitört, a népek egymásnak esnek, folyik a harc a hatalomért, s lépten-nyomon intrikába lehet botlani. Gond az van bőven tehát, ráadásul hőseink küldetése sem „piskóta” – na de azért őket sem kell félteni, kemény fából faragták őket.
Az első részben a csillagállás nem éppen az Uniónak kedvezett: haldokló, gyenge király; északról és délről támadni készülő ellenség. Miközben (a pszichopata hajlamokat mutató) Glokta, a nyomorékká lett ex-katona, s most már inkvizítor a király jobb kezeként az árulók, csalók nyomában liheg, addig a népes csipetcsapat úton van céljuk felé. Bayaz Első Mágus vezetésével a könyörtelen, véreskezű „Kilencujjú” Logen, az önző Unió-katona Jezal és a bosszúszomjas Délről szökött rabszolga, Ferro a világ megmentésére igyekeznek a Világ Végére – és ahogyan egy jó vezetőhöz illik: a részletekre csak később derít fényt; mindent csak a maga idejében, nem igaz?
A főváros nagy bajban van: a Bethold vezette északföldeik elérték a városhatárt. Nagy gondban vannak: az utód, Ladisla koronaherceg nem éppen a legmegfelelőbb utód a trónon, pláne nem krízishelyzetben, ugyanis egy képzetlen, rosszul fegyverzett sereget kell irányítania, amihez semmi tehetsége sincsen – hogyan fog így tekintélyt, elismerést kivívni „újoncként a szakmában”? Ilyen állapotok között nem csoda, hogy Glokta is kereket oldana (ha az bénaként olyan könnyű is lenne), ha már az eddigi bizalmasai szeme sem áll jól, a pénz is fogytán van, s csak idő kérdése, hogy betörnek délről a vad ghurkulok – na de csak azután venné fel a nyúlcipőt, miután enyhítette csillapíthatatlan információszomját.
A trilógia második kötete kárpótol a kevésbé eseménydús első részért: a gondos, alapos előkészítés után végre itt egymást érik a történések. Sőt, Abercrombie a karakterek kibontakoztatásával is tovább halad – pedig azt hihetnénk A penge maga alapján, hogy mindent tudunk már róluk, mégis újabb és újabb oldalukról – ezúttal lelki tartományukról –, múltjukról hullik le a lepel. Mindezek alapján pedig (ez) a regény (is) megunhatatlan. Az érdeklődést az egyedien megoldott-megrendezett jelenetek és a remekül megírt párbeszédek is fenntartják. Mindemellett pedig mélyebb betekintést ad a mágiába, s a világ történelmébe.
A Miután felkötötték őket méltó folytatása elődjének, sőt, túl is szárnyalja azt izgalomban, fordulatokban. Abercrombie, miközben halad előre a történettel, továbbra sem hanyagolja el a szereplőit, még a háttértudnivalókkal is ellátja olvasóit – ezt nem minden fanatsy- és kalandregényíró tudja egyszerre abszolválni, úgyhogy elismerés jár neki. Ezek után pedig jó kérdés, hová, meddig lehet fokozni a történetet – ám az alapján, amit eddig a szerző letett az asztalra, nyugodtan hátradőlhetünk: minden bizonnyal a folytatás sem lesz kevésbé izgalmas. Hamarosan kdierül.
