2026. 11. 3. kedd

Győző

1 EUR 365 HUF
1 GBP 436 HUF

Kultúra

Miskolci Egyetemi Állásbörze
2014. április 2-án (szerda) 10-16 óráig a Miskolci Egyetem díszaulájában és előcsarnokában huszadik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemi Állásbörzét. A kiállítók átlagosan 25 diplomásnak kínál…
ArTTér-ben a tükörről
Tükörbe sokszor és sokáig kell nézni, amíg végre megismeri az ember az igazi arcát – tanácsolja Márai Sándor. „A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben, s…
I. Szikszói Humorbajnokság
Humorban nem ismerünk tréfát! – mondta Karinthy Frigyes, a nagy nevettető, s bár azóta sok víz lefolyt a kabaré-csatornán, a nevetés iránti igény továbbra is igen élénk. Éppen ezért döntött úgy Füzes…
LÉTRA-FOKRÓL FOKRA
A Drogambulancia Alapítvány 2014. március 1-jétől a Svájci- Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával „LÉTRA- fokról fokra” című projektet valósít meg Miskolcon. A projekt célja: A B-A-Z M…
Jó iskolát mindenkinek!
A köznevelés megújításakor a kormány a gyermekek és a családok érdekeit mindennél fontosabbnak tartva, minőségjavító intézkedések egész sorát vezette be. Iskolabezárások helyett intézményeket nyitott,…
A MAGYAR JAZZ ÜNNEPE 2014
A sokéves hagyományt követve idén tavasszal sem maradhat el a Magyar Jazz Ünnepe, melynek központja ez alkalommal is a műfaj legpezsgőbb helyszíne, a Budapest Jazz Club. A fellépőket az előző évek hag…
Tavaszköszöntő
A Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete és a Csatárlánc önkéntes csoport ebben az évben is megrendezi „Tavaszköszöntő” programját a Gyermekváros 50 gyermeke számára. A program 2014. március 21-én (pént…
Újra Budapesten a Szégyen
A korábbi hatalmas érdeklődésre való tekintettel hamarosan ismét látható Mundruczó Kornél és a Proton Színház nagysikerű Szégyen című előadása a Trafóban. Coetzee Szégyen című regényéből készült színp…
Szellemirtók – újra
Jonathan Stroud a jól ismert Bartimeaus-trilógia után új – de azért nem ismeretlen – vizekre evezett. A sikító lépcső esetében a természetfölöttit és misztikumot megtartva, most is sarkalatos pontjai …
Nő és sárkány: kéz a kézben?
A legtöbbek által Somaként, újabban pedig Soma Mamagésaként hívott Spitzer Gyöngyi számos könyvet írt már a legkülönfélébb témákban, kezdve a főzéstől, a férfi és nő közti kapcsolattól egészen a szexu…
„Vigyél egy gyereket színházba!”
Diákszínjátszó verseny a gyermek- és ifjúsági színházak világnapjánMárcius 20-án csütörtökön ünnepli a Nemzetközi ASSITEJ Szövetség a gyermek- és ifjúsági színházak világnapját. Ezen a napon a Miskolc…
Bábszínházi Világnap
 Március 21. péntek a BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP ez alkalomból a Miskolci Csodamalom Bábszínházban Kiállítás:13.45 órakor Bábszínházi egerek címmel  Óvári Zsuzsanna Főosztályvezető asszony nyit m…
Pszichotraumatikus pszichoterapeuta
Talán akad, akiben már felmerült, a mentálhigiénével foglalkozók milyen szerencsések lehetnek, hiszen képesek megoldani saját problémáikat – így biztosan nem is nagyon van nekik, és alapvetően boldog,…
A tanítónő a Városmajori Színházi Szemlén
A Városmajori Szabadtéri Színpadon második alkalommal megrendezésre kerülő Színházi Szemle versenyprogramját háromfős szakmai bizottság válogatta. A nem budapesti színházak legjobb szórakoztató előadá…
Két fekete bárány…
Nem lehet könnyűek annak az embernek a mindennapjai, aki korát meghaladó, illetve a jövőbe mutató eszmékben hisz, és igyekszik harcolni, kiállni értük. No de annak sem, akinek élete olyan irányt vesz,…
Régen volt? Hol is volt?
A Raoul Wallenberg Egyesület vetélkedőt rendez középiskolásoknak 2014 tavaszán a Raoul Wallenberg Egyesület, a Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola ismét megrende…
Átrimklorid az Átriumban
Az Átrium Film-Színház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös bemutatójaként kerül hamarosan színre Parti Nagy Lajos legújabb darabja, az Átriumklorid. Az alkotók ígérete szerint keserédes nevetés vár…

Legutóbbi bejegyzések

Zsófia-kilátó webkamera

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés