2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » I. Szikszói Humorbajnokság
royal_magazin_PNG

I. Szikszói Humorbajnokság

Humorban nem ismerünk tréfát! – mondta Karinthy Frigyes, a nagy nevettető, s bár azóta sok víz lefolyt a kabaré-csatornán, a nevetés iránti igény továbbra is igen élénk.

Éppen ezért döntött úgy Füzesséri József, Szikszó polgármestere és Vajtó László, a miskolci régió nagy nevettetője, szócsöve és szpíkere, hogy felelevenítve a legszebb hagyományokat, összefognak és meghirdetik a jó kedélyű és humorban bővelkedő önkéntes tehetségek újabb nagy seregszemléjét.

 
Kabaré és Stand Up kategóriákban országos versenyt hirdettünk, melyet Szikszón az Inkubátor Házban az Abaúj TV, a Szinva Rádió, és az Ezüstgázló nonprofit Kft. közös szervezésében bonyolítunk le 2014. március 29.-én szombaton 17:00 órától. A megmérettetésre jeles zsűri előtt kerül majd sor, hiszen a bírák között ül Heller Tamás, Molnár Sándor Tamás, Horváth Tibor és Ihos József.

 
Sajtótájékoztatón bemutatásra kerül a verseny menete szabályzata és a jelentkezők létszámának, korosztályának, produkcióik jellegének bemutatása is.

 
Gondolatok a Humorbajnokság megálmodóitól:

– Sajnos a pesti kabarénak kezd nyoma veszni, kezd eltűnni. Éppen ez vezérelt bennünket, hogy az I. Szikszói Humorbajnokság révén lehetőséget biztosítsunk a feltörekvő új nemzedéknek, az ifjú titánoknak és rendkívüli humorbajnokoknak – mondja Füzesséri József.

– Megkerestük a főiskolákat és az egyetemeket, mert bízunk benne, hogy sok fiatal is jelentkezik majd – jegyezte meg Vajtó László. – Biztos vagyok benne, hogy minden generációban ott lappang a pajkos, huncut játékosság és mi katalizátorként segítjük a felszínre kerülésüket.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés