2024. 04. 29. hétfő

Péter
1 EUR 392 HUF
1 GBP 458 HUF

Terülj-terülj asztal a Normafán

Még meg sem alkudtunk a két rántott csirkecomb áráról Ági szeme máris a rácsos linzerre tévedt.
– Az jó finom, direkt úgy sütöttem, hogy kicsit ropogós legyen a tésztakeresztek teteje. Tudja, milyen pompás szilvalekvár van rajta? Kóstolják csak meg! Bizony, csak úgy eteti magát. Nem mérem ám drágán, egy kis kocka, amit csak akkor vágok ki a tepsiből, ha kérik, mert különben hamar kiszáradna a sütemény, csupán százhúsz forint. Mit kap itt a Normafán ennyiért, azt mondja meg nekem? Na, akkor a két comb, meg vágok akkor kettő vagy inkább négy szelet süteményt, jó?

– Rendben van, az akkor nyolcszáznyolcvan forint, meg a zsömlét mennyiért is adja hozzá?

– Húszért darabját, de csak maguknak, olyan aranyos pár!

– Nem is vagyunk egy pár, Ági a túratársnőm és mire a Zugligetből fellihegtünk idáig, rendesen megéheztünk.

– Tudják, hogy én is mennyit kirándultam az urammal, mindenhol ott voltunk: a János-hegyen, a Makkosmárián, a Hűvösvölgyben, de még a Dobogókőre is felkapaszkodtunk egyszer. De szép évek voltak azok, akkor mi voltunk fiatalok, még annyi se, mint most maguk, aztán tavasztól őszig minden vasárnap a hegyekben költöttük el a batyu tartalmát. Nemrég mondtam az uramnak, menjünk fel a Normafára, és most mi adjunk enni a sok kirándulónak, olcsón megszámítjuk, amit otthon sütünk-főzünk, aztán mi is meg ők is jól járnak majd. Tudja, hogy van az, útközben megéhezik az ember, aztán ha látja szépen, gusztusosan kirakva az étket, csak megkívánja. Szívesen megszabadul egy kis pénztől, nem? Látom, hogy ízlik a kisasszonynak, ugye jól értettem a nevét Ági? Van még szörp is, igyanak belőle, a menyem készítette őnáluk, Máriakálnokon. Fogadjunk, ilyen jóízűt még nem ittak. Akkor tölthetek két kis pohárkával? Ebbe a kék pettyesben adom a fiatalúrnak, a piros pettyesben meg Ágikának. Mindenki után elmossuk, ott a nyomós kútnál, az erdészet embere azt kérte, ne használjunk eldobható poharakat, meg tányérokat és akkor őtőle árulhatjuk ezt a kevés élelmet. Csak a hatóságiakkal van baj, mert a büféseknek nem tetszik, hogy mi is kitelepültünk ide. Persze, hogy nincs engedélyünk, de mondja, ennyiért mit tudott volna kettejüknek itt fenn venni? Ugye jól esett? Nekünk meg tudja, nagyon jól jön az a kevéske, ami a nyersanyag ára és a kirándulóktól kapott pénz között van – mondta a nyugdíjas asszony. A párja, aki eddig csak hallgatott, most röviden szólt.

– Meg azt is tedd hozzá anyjuk, szereted hallani, milyen jókat sütsz és főzöl!

Most viszont két közeg tűnt fel vagy száz méternyire, szólók is az asszonynak, nem káprázik a szemem, máris megjelentek az emlegetettek. Mondom, ha ideérnek, beszélgessenek velünk úgy, mintha mi is családtagok lennénk, hiszen ez az erdei asztal és pad, amelyre megterítettek, mindenkié, csak azt az ártáblát tüntessék el! Mire kimondom már hallótávolságba érnek. Én meg belekezdek a rögtönzött mondókámba.

– Jaj, Anyus, adna nekem még egy ropogós szárnyat, ha lehetne?

– Fiam, vedd ki azt a jó pirosra sültet a tepsi széléről!

– Jó napot kívánok! Szólalt meg most a magasabb növésű közeg. – Hát megint itt találkozunk? Hogy ment ma az üzlet? Persze engedélyt meg számlát nem is ismernek?

– Kérem mi a baj Anyussal meg Apussal, nem látják, hogy szó nincs itt árusításról? Csak kijöttünk ide a Normafára egy jót szívni a friss budai levegőből és mindjárt jönnek a barátaim. Még, hogy árusítás? Tudják milyen kevés lesz ez annak a farkaséhes bandának, amelyik mindjárt felér ide a Zugligetből? Jöttek Önök már fel onnan gyalog? Nem? Ezért tartja soknak ezt a kis bőröndnyi kaját. Pedig ez kevés is, mert ha azt számolom, hogy a Kálmán, meg a Péter fejenként megeszik két combot meg egy szárnyat, akkor a többieknek mi marad? Már elnézést, azt hiszem jönnek is, megyek elébük, siessenek, mert más is szemet vetett a közös kajára.

– Na, fiatalúr! Csak nem azt akarja mondani, hogy ez csupán családi lakoma?

– Nem, mert a barátaim is mindjárt itt vannak, de maguk még egy fél combot se kapnak, pedig látom ám a társán, igen csak nézegeti!

– Gyere, menjünk! Itt most úgyse lehet intézkedni – morogta társának a járőrvezető és arrébb lépdeltek, de még sanda pillantásokat eregettek felénk és láthatóan fontolgatták, hogy ismét lecsapnak ránk. Ekkor szerencsés véletlenként felkapaszkodott éppen a Zugliget felől, egy fiatalokból álló csoport, akiket viszont már ismert az idős házaspár. A fiúk és a lányok igen elcsodálkoztak, hogy majd a buszmegállónál kell becsületkassza alapján nálam fizetni. Így aztán a két egyenruhás tényleg azt látta, hogy a fiatalok szinte mohon befalnak mindent, pénz meg nem kerül elő. Ott nem is, csak a megállóban, és mindenki pontosan annyit adott, amennyit elfogyasztott, jól működött a becsületkassza. Aztán Ági és én a pénzzel visszaballagtunk a nyugdíjasokhoz. Majd még hozzátettem.

– Anyus, Apus majd elfelejtettem mondani, jövő vasárnap a Guggerhegyi kilátóhoz megyünk és ott is nagyon sok kiránduló fordul meg, sőt van két jó öreg pad is.

Kertész Z István

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

-Mit főzöl Nagymami, csak nem Jókai bablevest? Toppan be a 12 éves, a konyhámba, beleszagol a levegőbe, és már az illatokról megállapítja mi lesz az e…
A Mount Everesten a nyomkövetője alapján mért 8795 méteres elért magassággal Suhajda Szilárd a legmagasabbra jutott magyar hegymászó palack és serpák …
Ahogy közeledik a karácsony, sülnek a sütik, készülnek az ételek, szépül a ház, előkerülnek a karácsonyfa díszei, csomagolom az ajándékokat, egyre töb…

További cikkek