2024. 05. 27. hétfő

Hella
1 EUR 385 HUF
1 GBP 452 HUF

Jeleket kell hagynunk-hangzott el Pápán

A 2014. évi Pápa városi ballagáson Halász János kultúráért felelős államtitkár mondott beszédet.

 Jeleket kell hagynunk. Jeleket az iskolában és az életben is – szólt a diáksághoz az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Halász János arra figyelmeztette a tanulóifjúságot, az élet folyamatos készenlét. Ezért fontos, hogy ne veszítsük el nyitottságunkat a világra. Ha kíváncsiak vagyunk a környezetünkre és embertársainkra, nem megy el mellettünk az élet, hanem velünk együtt fog változni a világ. Halász László irodalmi idézetekkel színezett beszédében felidézte a feleletek, az érettségi hangulatát, majd kijelentette, Pápa igazi iskolaváros.
     – „Meg kell tanulni a sávot, meg kell tanulni itt a fák kimondhatatlan tetteit” – írja Nemes Nagy Ágnes a Fák című versében. A fák, amelyeket tanulnunk kell, a tudás fái. A fák kimondhatatlan tettei pedig a természetben lévő titkok, amelyeket leginkább az iskola padjából ismerhetünk meg. De mi lehet a versben lévő bizonyos sáv? Hívjuk az erkölcs vonalának, egy határnak, amit nem léphetünk át. Egy iskola, egy iskolaváros ezeket a sávokat is megmutatja. Pápa a hagyományai okán és a jelen erejével igazi iskolaváros. Így aztán a pápai diákok megismerték azokat a sávokat, melyek ismeretében közelebb juthatnak céljaikhoz – emelte ki az államtitkár, majd köszönetet mondott a tantestületeknek önfeláldozó munkájukért, hiszen a pedagógusok nélkül mindez elképzelhetetlen lenne.
     Halász László hangsúlyozta azt is, minden pillanat tanulás. Amikor a diákok utoljára végigmennek az összes osztálytermen, az is tanulás. De a tanulás része az egymástól való búcsúzás is, hiszen még a búcsúzás képességét is el kell sajátítani, ahogy meg kell tanulni újra összejönni, emlékezni az érettségi találkozókon – hangzott az ünnepi beszéd.
N.Márk

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek