2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Dobrev Klára: Bukott államfőnek ne járhassanak élete végéig több milliós juttatások!

Dobrev Klára: Bukott államfőnek ne járhassanak élete végéig több milliós juttatások!

Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy törvénymódosítást kezdeményez, amely kimondja, hogy annak a köztársasági elnöknek, aki idő előtt kényszerül távozni a Sándor-palotából, például lemondás vagy megfosztás miatt, annak ne járjanak élete végéig juttatások. „Ne legyen élethosszig tartó ötmilliós fizetés, szolgálati lakás, háromfős titkárság, ingyenes, kiemelt egészségügyi ellátás, autó, sofőrrel együtt, valamint évi több mint 70 millió forint, amit eljótékonykodhat – fogalmazott, hozzátéve: ez alól egyetlen kivétel az lenne, ha egy köztársasági elnök valóban súlyos egészségügyi okból mond le.

Éppen elég pénzébe kerülnek a magyar adófizetőknek azok a köztársasági elnökök, akik kitöltötték hivatali idejüket, nem szabad ezt megadni azoknak is, akik megbuktak. „A Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka” – jelentette ki Dobrev Klára, hozzátéve: ezt a törvényjavaslatot a Demokratikus Koalíció frakciója fogja benyújtani, én pedig minden parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártot arra kérek, hogy támogassák a kezdeményezésemet – zárta sajtótájékoztatóját.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek