2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte 1 , és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
A szívelégtelenség azt jelenti, hogy a szív leáll
A hirtelen szívleállás nem szívelégtelenség. Szívelégtelenség esetén a szív tovább működik, azonban a szívizom nem megfelelő működése miatt nem tudja úgy pumpálni a vért, ahogy kellene. Ennek eredményeként a vesék visszatarthatják a sót és a vizet, és az így felgyülemlett folyadék duzzanatot okozhat testszerte, a bokában, a lábfejben, illetve a hasüregben. A tüdő keringését megterhelő folyadék légszomjat, tartós köhögést és sípoló légzést okozhat. 2
A szívbetegség csak az időseket érinti
Az, hogy jelenleg milyen életmódot folytatunk, meghatározó hatással van arra, hogy mekkora a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata életünk későbbi szakaszában. Noha a szívbetegségek gyakran idős korban jelentkeznek, már akár gyermekkorban és serdülőkorban elkezdhetnek plakkok felhalmozódni az artériákban, amelyek később az artériák elzáródásához vezethetnek. Sajnos egyre többször alakulnak ki szívproblémák fiataloknál és középkorúaknál is, különösen, hogy az elhízás, és a 2-es típusú cukorbetegség is egyre gyakrabban fordul elő fiatalabb korban. 3
A szívelégtelenség gyógyíthatatlan betegség
A szívelégtelenség egy krónikus betegség, amellyel hosszú távon együtt lehet élni. Bár a szívelégtelenség nem gyógyítható, ma már számos olyan kezelés létezik, amelyek megfelelő életmódbeli változtatásokkal kiegészítve nagyon hatékonyan csökkentik a tüneteket és késleltetik a betegség előrehaladását. 4
A szívbetegek hamarabb meghalnak
A szívbetegség nem halálos ítélet. Ráadásul ez egy gyűjtőfogalom, amely a szívet érintő állapotok széles körét fedi le, beleértve az érrendszeri betegségeket, például a koszorúér-betegséget, a veleszületett szívhibákat, a szívritmuszavarokat (aritmiák) és a szívbillentyű-betegséget. Minden állapotnak megvannak a jellegzetes tünetei, kezelési lehetőségei, amelyek befolyásolják a várható élettartamot. Továbbá az életmódbeli döntések, a kezelés sikere és a kezdeti tünetek súlyossága mind-mind hatással vannak a beteg életkilátásaira. 5
1 https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/35150240/
2 https://www.bhf.org.uk/informationsupport/heart-matters-magazine/medical/5-heart-failure-facts
3 https://www.heart.org/en/health-topics/consumer-healthcare/what-is-cardiovascular-disease/top-10-myths-
about-cardiovascular-disease
4 https://www.heartfailurematters.org/understanding-heart-failure/myths-and-facts-about-heart-failure/
5 https://www.healthcentral.com/slideshow/top-myths-about-heart-disease

Ha a családban előfordult szívbetegség, akkor nincs mit tenni
Noha azok, akiknek a családjában előfordult szívbetegség, valóban nagyobb kockázatnak lehetnek kitéve, rengeteget tehetünk azért, hogy drasztikusan csökkentsük azt. Többek között étkezzünk egészségesen, figyeljünk oda a koleszterinszintünkre, mérjük rendszeresen a vérnyomásunkat, tartsuk testsúlyunkat normál tartományban, ellenőrizzük a vércukorszintünket, kezeljük a mindennapi stresszt, aludjunk eleget és hagyjunk fel a dohányzással. Továbbá ne feledkezzünk meg a testmozgásról sem, a
fizikailag aktívabb emberek kisebb valószínűséggel kapnak szívrohamot vagy szélütést, még akkor is, ha genetikailag fennáll náluk a szívbetegség kockázata 6 . Amennyiben a családi kortörténet miatt fokozott kockázatnak vagyunk kitéve, ma már egy kardiológiai genetikai vizsgálat segítségével kideríthetjük, hogy érintettek lehetünk-e örökletesen előforduló szívbetegségben.
Csak az egészségtelen életmódot folytató emberek lesznek szívbetegek
Igaz, hogy ha telített zsírokban, transzzsírokban és koleszterinben gazdag az étrendünk, túl sok alkoholt iszunk, dohányzunk és nem mozgunk eleget, magasabb kockázatnak tesszük ki magunkat. Azonban vannak olyan emberek, akik esetében minden előre meghatározott kockázat nélkül alakul ki szívbetegség, vagy más kezeletlen betegségek, többek között magas vérnyomás, cukorbetegség szövődményeként jelentkezik. 7
Nincsenek tüneteim, úgyhogy biztos jól vagyok
Sok ember nem tapasztal szívbetegségre utaló tünetet, egészen addig, amíg valami komoly dolog nem történik. Nem tudják, hogy szívkoszorúér-betegségben szenvednek, amíg az első mellkasi fájdalmak nem jelentkeznek és szívrohamot kapnak, vagy szívük hirtelen leáll.
A szívbetegeknek, nem szabad edzeni
Nagyon fontos, hogy amint az orvos engedélyezi, a szívelégtelenségben szenvedők újra elkezdjenek mozogni. Ugyanakkor az is fontos, hogy ne vigyék túlzásba. A megfelelő mennyiségű, kezelőorvos által javasolt testmozgás javíthatja a vérkeringést, hozzájárulhat a testsúly megőrzéséhez, segíthet a vérnyomás szabályozásában, és javíthatja az általános szív- és érrendszeri állapotot.
Az egészséges döntések meghozatala, valamint a jelek és tünetek ismerete akár élet-halál kérés lehet.
Probléma esetén kérjen a lehető leggyorsabban orvosi segítséget. A szakember segíthet a megfelelő kezelést terv felállításban, hogy szíve a lehető legjobban működjön, amíg csak lehet.

6 https://www.ahajournals.org/doi/10.1161/CIRCULATIONAHA.117.032432
7 https://www.healthcentral.com/slideshow/top-myths-about-heart-disease

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ma van a Véradók Világnapja
Június 14-e a Véradók Világnapja. Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közösen köszönti a véradókat, akik önzetlenségükkel hozzáj…

További cikkek