2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Főételek
  • »
  • Hétvezér tokány (Ki, kit főz le? – receptbeküldő verseny)

Hétvezér tokány (Ki, kit főz le? – receptbeküldő verseny)

Hozzávalók 4 főre:

2 fej vöröshagyma,

3 evőkanál étolaj,

30 dkg marhalábszár,

30 dkg sertéscsülök,

 

1 nagy csirkemell (vagy 40 dkg fiatal borjúhús),

só,

késhegynyi pirospaprika,

1 csapott mokkáskanál őrölt fekete bors,

4-5 gerezd fokhagyma,

1-2 rozmaringág,

néhány szál friss kakukkfű

1 kicsi, hegyes zöldpaprika

3 evőkanál tejföl, vagy tejszín

 

Elkészítés:

A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és az olajon fedő alatt megfonnyasztjuk, de nem pirítjuk meg. A marhahúst csíkokra vágjuk, a hagymás olajba forgatjuk, és erős lángon, kevergetve fehéredésig sütjük. Annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen csak ellepje, majd lefedve, időnként megkeverve egy óráig pároljuk. A sertéscsülköt a marhahúshoz hasonlóan feldaraboljuk, és a marhahúsba keverve sóval, borssal megszórjuk. A rozmaring- és kakukkfűágról a leveleket lehúzzuk, apróra vágjuk, úgy hintjük a tokányba.

A fokhagymát megtisztítva, apróra vágva adjuk hozzá. Még egy órát együtt puhítjuk, majd a lebőrözött, kicsontozott, szintén csíkokra vágott csirkemellet (vagy borjúhúst) is belekeverjük, és az egészet puhára pároljuk. Ha túlságosan besűrűsödne, kevés vizet öntünk hozzá. A végén egy-két evőkanál tejfölt keverünk bele, még néhány percig a tűzön hagyjuk, hogy a leve olyan sűrű legyen, mint a paprikásé. Tálalás előtt a kis, hegyes paprikát karikákra vágva a tetejére szórjuk, nokedlivel tálaljuk.

 

Sajnos a tokányokról azt kell mondani, hogy ma az étkezési divat peremén helyezkednek el. A tokányok a legősibb magyar konyhára emlékeztetnek. A pusztákon vándorló elődeink a húst kisujjnyi csíkokra, apró darabokra szelték, napon megszárították, majd vízzel, különböző őrleményekkel, magokkal felfőzve készítették el. A tokányok az évszázadok alatt finomultak a magyar konyha klasszikus ételeivé.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek