2024. 08. 3. szombat

Hermina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 467 HUF

Kultúra

Sajtófotósok képei az IfiHázban!
Megáll egy pillanatra, - a mindennapok rohanása közben - négy különböző médiában dolgozó kolléga, - Vajda János, Ádám János, Végh Csaba és Juhász Ákos, - a villanó fények, a kamerák, a fényképezőgé…
QUEEN MARY
A világ legelegánsabb hajója, a Queen Mary 2. A 2003-ban átadott luxus óceánjáró nem csak hagyományos értelembe vett luxussal kényezteti vendégeit, hanem olyan utazás élményét nyújtja, amihez nincs fo…
KERTÉSZKEDÉS TAVASSZAL
Itt a tavasz. Egyre többen töltik a hétvégéiket a kiskertekben kertészkedéssel. De ahhoz, hogy egy kert igazán szép legyen, nem csak szakértelemre, hanem megfelelő eszközökre is szükség van. Ha azt mo…
Kék dizájnba oltott technológia
High-tech előadóterem a Miskolci Egyetemnek A korszerű mérnökképzését hivatott támogatni az a Miskolci Egyetemen felújított előadóterem, melyet tegnap adtak át ünnepélyes keretek között. A legmoder…
Kialakult az idei Szabadtéri csapata
Immár teljes a 2010-es Szegedi Szabadtéri Játékok alkotó- és színészgárdája – ezt Bátyai Edina jelentette be sajtótájékoztatón. A rendezvény igazgatója kiemelte, hogy – ellentétben a korábbi években m…
Miskolc - Ma is élő zeneszerzők legújabb munkáinak ősbemutatójára készül a Miskolci Szimfonikus Zenekar a március 13-i KLAZZ koncerten. A KLAZZ-koncertek sorában, a Miskolci Szimfonikus Zeneka…
Robbantott A bombák földjén az Oscar-gálán
Robbantott A bombák földjén című iraki háborús dráma a vasárnap esti Los Angeles-i Oscar-gálán: ez lett a legjobb film, és az azt jegyző Katheryne Bigelow nyerte el a legjobb rendező díját is. Bigelow…
I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napok
A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata megszervezte I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napokat. A március 9-10-ei rendezvényen szeretnék bemutatni a közgazdász hallgatóknak, ho…
Ásványfesztivál a Miskolci Egyetemen
A hétvégén 28. alkalommal rendezték meg a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált az egyetem előcsarnokában és díszaulájában, amely számos újdonsággal is várta látogatóit. Egyre több ásványbörzét ren…
Sandra Bullock aratott az Arany Málna-gálán
Több Arany Málnával is gazdagodott Sandra Bullock amerikai filmszínésznő a vasárnapra virradóra Los Angelesben megrendezett díjkiosztó gálán, amelyen az elmúlt év legrosszabb filmalkotásait és alakítá…
A tizedik  Operafesztiválon, Európa a +
Tíz év alatt harmincezerről száznyolcvan ezerre növekedett a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál látogatottsága. A rendezvénysorozatot ebben a jubileumi évben Európa 27 országának képviselőivel - zenes…
Márciusban újra Formációs Táncfesztivál
A Nemzetközi Formációs Táncfesztivált 35 éve rendezik meg Miskolcon, így ez a város legrégebbi hagyományokkal bíró rendezvénye. A Miskolc Városi Szabadidőközpont már több alkalommal adott otthont az I…