Egyszerűen nem tudok dönteni. Nézem a kávélapot, s olyan mintha egy világutazáson vennék részt: Italiano, Milánó, Szícilia, Toszkán ristretto, Római Macchiato, Kubai, New yorki, Americano, Marokkó, Mexikó, Spanyol és még így sorolhatnám egy jó darabig. Nem, nem az utazási iroda pultjánál állok, hanem besétáltunk a miskolci főutcán egy kávézóba, mert becsábított a finom illat.
A felszolgáló, – később kiderül, Ő egy igazi barista /A barista szó olasz eredetű, eredetileg „bárpulti felszolgálót” jelentett, akinek egyik feladata volt a kávé elkészítése, de emellett hideg (alkoholos) italfelszolgálással is foglalkozott. Emellett Magyarországon már több száz éve létezett a kávépincér fogalma, és a XVIII. században Budapestet mint „a kávéházak városát” is emlegették, ekkor a tisztséghez hosszú évek gyakorlata volt szükséges. Forrás: wikipedia/ – siet segítségünkre látva tanácstalanságunkat. Miután megbeszéljük, hogy kedvelem a különleges ízeket, ezért egy Riói kókuszos Media kávét ajánl rózsaborssal, a férjemnek viszont, aki az igazi erősre esküszik, a Nicaraguai dohánykávét javasolja.
Júniusban nyitott az egykori Széchenyi utcai sport üzlet helyén a Café Frei, amely Frei Tamás újságíró, író, ma már neves üzletember franchise láncának egyik tagja. Mint megtudtuk a 17. tagja ez a miskolci kávézó a láncnak, s mindegyikben közvetlenül az ültetvényekről válogatott kávészemből, saját pörkölő üzemben pörkölt kávét szállítanak. A másik titok a gép, amelyet Trevisóban egy családi vállalkozás gyárt, ahol ugyan már 150 ember dolgozik, de még mindengépet egyedileg, kézzel szerelnek össze.
Amíg készül a kávénk, lapozgatom a kávélapot, s látom, hogy nem csupán különleges kávét, hanem teát, forró csokoládét, vagy Franciaországból rendelt különleges sütiket is kínálnak a Frei Kávézóban. Újra útra kelünk, hiszen amazóniai a mangó torta,velencei a tiramisu, Lombard a házi praliné, bécsi az opera torta, és jamajicai a maracuja torta. Én egy Marokkói kávéhabos mellett döntök, s nem is csalódom benne, de megkóstolom a saigoni körtést is. Mint kiderült a ház miskolci tulajdonosának kedvence a Belga csokis málna truffé, aminek már a neve sem hangzik rosszul.
A kávéra várni kell, s itt ez a természetes, hiszen ezek szinte gasztronómiai műalkotások, amelynek az elkészítése nem annyi idő, mint amikor valami gyorsan átfut egy kávégépen. Addig körbenézek a hangulatos, meleg barna tónusú színekkel díszített helyiségben, s kapok egy bögrében a finomra pörkölt kávészemekből, hogy ízleljem meg. Az is jó hír, hogy bárki hazaviheti innen, a fekete nedűt, lefőzve is, de természetesen szemesen, vagy az otthoni kávéfőzőjéhez igazítva a legoptimálisabbra őrölve is. Ugyanígy az illatos, különleges teakeverékeket is, amely nem törmelék-keverék, hanem igazi, szálas teafű.
Elkészült a kávénk. Csodálkozom, hogy egy kávéházban nem hoznak vizet hozzá, de a szakember régi tévhitet oszlat el bennem. Ez után a kávé után nem szabad vizet inni, hiszen nem akarjuk „lemosni” az ízét, hanem éppen az a cél, hogy minél tovább élvezzük a kitűnő aromákat. Viszont vizet kaphatunk, ha úgy, mint az olaszok, előtte egyetlen korttyal szeretnénk megtisztítani a nyelvünket, hogy előkészítsük az íz-élményre.
Kávézgatás, sütizgetés közben felidézzük a ’70-es, ’80-as éveket, amikor a miskolci főutcán bizony nagyon sok helyen lehetett akár állva csak felhörpintve, akár hangulatos kávéházakban üldögélve meginni a feketét. Emlékezzünk csak a Ráczra, a Roráriuszra, az Avas Szálló presszójára, a Delikáteszre, a Caprira, az Avasi Kávéházra, hogy csak néhányat említsünk a forinton. Divat volt kávéházba járni, ott elolvasni a napilapokat, vagy csak egyszerűen a reggeli boltnyitás után összejönni egy duplára.
Ezt az időszakot idézi bennünk a Café Frei nosztalgikus stílusa, persze sokkal gazdagabb kávé választékkal, mint egykor, s abban reménykedünk, hogy még a mi életünkben lesz újra olyan pezsgő élet Miskolc belvárosában, mint egykor volt, s ez az utcára terasszal nyíló hangulatos kávézó, ennek talán már az előfutára.
