2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF

Kultúra

Együttműködik a ME GTK és a KSH
Együttműködési megállapodást készít elő a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Központi Statisztikai Hivatal a két intézmény szakmai kapcsolatainak kiterjesztésére és keretbe foglalására. E me…
Szeretem Miskolcot
Miskolc életében jelentős eseményre invitálta Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a város fontos gazdasági, turisztikai szereplőit és a sajtó képviselőit. A prezentációval egybekötött sajtótájékozta…
Zenei Világnap 2012
A Borsodi Zenei Társaság az idén is hangversennyel ünnepli a Zene Világnapját, mely hangversenyünkre mindenkit sok szeretettel várunk.  2012. október 2-án (kedd) 18 órától az Európa Ház konferenciate…
Máté Napi Sokadalom Bükkábrányban
A tavalyi évhez hasonlóan ismét megrendezésre került a Máté Napi Sokadalom Bükkábrányban.A program már szeptember 21-én pénteken elkezdődött helyi festőművészek kiállításának megnyitójával a házasságk…
Népszerű bérlet
A Miskolci Szimfonikus Zenekar 2012. október 1-jén, a zene világnapján rendezi meg Népszerű Bérletének első, különleges koncertjét a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A koncerten elhangzik m…
Történelmi csata zajlott a hétvégén
Regionális fordulóhoz érkezett az Országos történelmi műveltségi vetélkedő A korábbi évek nagy sikere után a Nemzeti Tankönyvkiadó és a budapesti Németh László Gimnázium immár negyedik alkalommal h…
Magánbiztonsági Akadémia indul
Kuriózumnak számító előadássorozatot indít Magánbiztonsági Akadémia címmel a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja (FRK) és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara meg…
A magyar dráma ünnepe
1883. szeptember 21-én volt Madách Imre: Az ember tragédiája, ősbemutatója. A századik évfordulón új, ünnepi bemutatója volt a drámának a Nemzeti Színházban. A díszbemutatót megelőző ünnepségen jelent…
Élő közvetítések arttérből!
Népszerű, nagy érdeklődésre számot tartó témával indul az arttér-találkozások 2012-es őszi szezonja. A pasikról beszélgetünk szeptember 26-án szerdán 17 órától a Lézerpont Látványtárban. A kétheten…
Tenni a békéért
Az ENSZ Nemzetközi Béke Napja alkalmából a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezet segítői Budapest belvárosában tevékenykedtek azért, hogy hozzá tegyenek valamit e jeles nap szellemiségéhez. A szerv…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés