2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

MSZP: félelem helyett összefogást!

Idén is megrendezte hagyományos márciusi fáklyás felvonulását Miskolcon az MSZP. Üzentek is a városvezetésnek.

A felvonulók ezúttal a Petőfi téren gyülekeztek március 14-én, este. Káli Sándor országgyűlési képviselő, Miskolc korábbi polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Megköszönte, hogy sokan eljöttek, de figyelmeztetett: sokkal többen vannak, akik nem mertek eljönni. Pedig rosszul teszik, mert a jelenlegi hatalom a félelemre épít, arra, hogy sokan féltik az állásukat, de nemcsak a magukét, fiaikét, rokonaikét is. Pedig készülni kell most már arra, hogy leváltsák a két éve regnáló kétharmadot. Ez pedig politikusok, politikai pártok nélkül nem lehetséges, bárki bármit is állít. Az MSZP-nek abban van felelőssége, hogy megtalálja azt a vezetőt, aki összefogja azokat, akik régóta érzik, hogy ez így nem mehet tovább, a jelenlegi hatalmat el kell zavarni, mert félelemben egyszerűen nem lehet élni.

A demonstráció résztvevői ezt követően elindultak a Kazinczy–Batthyány utcák érintésével a Deák térre, Deák Ferenc szobrához, majd a Kossuth és a Széchenyi utcákon keresztül az Erzsébet térre, Kossuth Lajos szobrához. Itt dr. Varga László országgyűlési képviselő vont történelmi párhuzamot  Kossuth-halála, az azt követő esztendők, a XX. századi boldog békeidők, Miskolc egyik aranykora, illetve a jelenlegi miskolci események között. Hangsúlyozta: akkor is azért tudott fejlődni Miskolc, mert az összefogás, mint fogalmazott, a Szentpáli István és Soltész Nagy Kálmán polgármesterek nevével fémjelzett „teremtő erő” vitte előre a várost. Szintén az összefogásnak köszönhető az, hogy hasonlóképpen fejlődhetett Miskolc 2002 és 2010 között is, hiszen ebben az időszakban több mint százmilliárdnyi fejlesztési pénz érkezett a városba. Ezt el kellene ismernie a jelenlegi városvezetésnek is, nem pedig állandóan azt sugallni az embereknek, hogy mennyire rossz is volt az itt élőknek abban az időszakban.

„Legyünk igazi hazafiak, nem annyira szájjal, mint inkább vállal…” – emlékeztette Széchenyi szavaira azokat, akik csak gyűlölködni, megosztani tudnak, miközben teljesítményük meg sem közelíti azokét, akiket bírálnak és üldöznek, -írja az eszakonline.hu.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek