2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Kazincbarcikán koncertezik a Belmondo

Kazincbarcikán koncertezik a Belmondo

Egy jó hangulatú, táncos bulira várja rajongóit a Belmondo zenekar március 15-én, csütörtökön 21 órától Kazincbarcikán. A csapat a Mikor című, új nagylemeze dalai mellett a legnagyobb slágereit is játssza a koncerten.

Hosszú hónapok munkája után november 23-án jelent meg a Belmondo zenekar legújabb – sorban negyedik – stúdióalbuma. A Mikor című lemez már iTunes-on is elérhető.
– Tizenhárom dal szerepel az új lemezen. Négy szerzeményt már ismerhetett a közönség, hiszen a Mikor, a Végre itt a várva várt, a Nőj már fel és a Süt rám a nap hónapokkal a lemezmegjelenés előtt is ment a rádiókban, sőt az utóbbit az MR Szimfonikusokkal is átdolgoztuk. A rajongók egy meglepetést is találnak a Mikor albumon, mert újra felvettük az Egyedül című régi dalomat, amit még a Nyers együttessel készítettünk. Annak idején nem voltunk elégedettek a hangzással, ezért most úgy játszottuk fel ezt a számot, ahogyan mindig is szerettük volna – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar Artisjus-djas dalszerző-frontembere.

A Mikor című lemezen kétféle zenei irányvonalat követ a Belmondo. A dalok egy része lírai, lassú szám, ilyen például a Mikor és az Angyalkák. A többi dal pedig a Nyers hangzásvilágára emlékeztető, de a Belmondo zenekarra jellemző harapós, karcos rockzene, amire igazán nagyokat lehet bulizni.
Az elmúlt hetekben megújult a Belmondo honlapja és Facebook oldala is, ahol az érdeklődők klipeket, fotókat, híreket és naprakész információkat találhatnak. A zenekar a következő hónapokra számtalan felkérést kapott, így folyamatosan járja a vidéki nagyvárosokat. Márciusban a rajongók Cegléd, Debrecen, Kazincbarcika, Eger, Kiskunfélegyháza, Szeged és Sopron egy-egy klubjában táncolhatnak a Belmondo zenéjére.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Nyelvek Európai Napja program
A Nyelvek Európai Napjához kapcsolódóan több rendezvénynek ad otthont a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). Az intézmén…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp