2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Német testvérvárosi gyerekek Szikszón

Német testvérvárosi gyerekek Szikszón

Szikszó testvérvárosából Waldemsből látogatott a településre az elmúlt napokban húsz főből álló gyerekcsoport két tanár kíséretében, akik  egy hetet töltöttek Magyarországon. A két város között lévő csereüdültetés  keretében  fogadták a szikszóik a német vendégeket.

Madácsi Ágnes a Szepsi Suli megbízott igazgatója arról beszélt, hogy hagyomány már az intézményben, hogy az egyik évben a német gyerekek, a másik esztendőben pedig a szikszóik látogatnak el hozzájuk.  Az idén a waldemsieken volt a sor.  Az általános iskolai korú 6-8-10 évfolyamos tanulókat a szokásoknak megfelelően szikszói családoknál helyezték el, akik családtagként látták el őket. A  waldemsi csoport programjában a  szikszói ismerkedésen túl    budapesti, egri, debreceni,  Miskolc- tapolcai látogatás is szerepelt, , ahová szikszói gyerekek és tanárok is elkísérték őket.  Szikszó Önkormányzata  ajándékként a kirándulás  helyszíneken a belépőkről gondoskodott.

A  program hazai felelőse Szakácsné Boza Ildikó volt, aki nagyon sokat tett azért, hogy sikerrel záruljon az egy hét, és a német gyerekek kellemes, kedves élményekkel térjenek haza. Madácsi Ágnes hozzátette azt is, hogy nagy köszönettel a tartoznak a szikszói szülőknek, akik vállalták a német diákok vendégül.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp