Nem volt túl stílusos, ahogyan az Orbán-rendszer megünnepelte a nemzeti összetartozás napját. A békediktátum 94. évfordulójára virradóra, suttyomban, az éj leple alatt állították föl újra a Kossuth téren Tisza István szobrát, aki talán legemblematikusabb figurája annak a dualizmus kori uralkodó osztálynak, amelynek szűk látókörű politikája nyílegyenesen vezetett Trianonhoz.
Orbánék ragaszkodása „a vad, geszti bolondhoz”, „a gyújtogató, csóvás emberhez” más szempontból is érthetetlen, és a történelmi ismeretek mély hiányára vall. Tisza erőszakos, antidemokratikus, szegény ellenes politikája, úri gőgje, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” elvének megtagadása persze kétségkívül mintául szolgálhat a mai hatalomnak. Azt a mondatot, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér”, bízvást mondhatta volna ő is. Tisza mindazonáltal meggyőződéses liberális és kapitalizmusbarát volt, politikai befolyását nem személyes gazdagodásra használta, aki, ha módjában állna, minden közösséget megtagadna a mai politikai hatalommal.
A Demokratikus Koalíció meggyőződése, hogy Tisza István nem érdemel szobrot a „nemzet főterén”, és a most helyreállított szobrot egy demokratikus kormánynak első intézkedései egyikeként kell a budafoki szoborparkba száműznie. Az viszont most már érthető, hogy az ugyancsak helyreállított Kossuth-szoborcsoporton a Batthyány-kormány tagjai miért hajtják le kivétel nélkül olyan mélyen a fejüket.
Niedermüller Péter
alelnök (DK)
