Ezért olyan fontos a május 17-e, mely alkalmán nemzetközi szinten állunk ki egy homo-, bi- és transzfóbia mentes világért. Ezt a mai napon egybe kötöttük, a tavaly elkezdett hagyományt fenntartva, egy parlamenti nyílt nappal, ahol Sebián-Petrovszki László, a Sokszínű Magyarországért DK-s elnökségi tagjával, mintegy húsz fiatalt láttunk vendégül.
Sajnos évről évre és alkalomról alkalomra bebizonyosodik, hogy ennek a jelenlegi kormánypártoknak nincsen semmi kínálatuk a magyar embereknek a megosztáson, a homofóbián, a bifóbián és a transzfóbián kívül. Ezért kell arra emlékeznünk, hogy igenis létezik olyan politikai alternatíva, amely támogatja az LMBTQ-közösséget és az LMBTQ-jogokat.
Ezért fontos, hogy a most következő, június 9-ei önkormányzati és Európai Parlamenti választásokon együtt álljunk ki a gyűlöletkeltés politikájával szemben! A Sokszínű Magyarország pártjai mind kiállnak egy elfogadó és LMBTQ-barát Magyarország mellett! Ezért éljünk a demokratikus alapjogunkkal és szavazzunk a szolidaritás és elfogadás mellett a közös DK-MSZP-Párbeszéd listájára és a Momentum Mozgalom önálló listájára!
Válassz te is egy Sokszínű Magyarországot és Európát június 9-én!
Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Momentum Mozgalom
Párbeszéd – ZÖLDEK