2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Ki állít valótlant a miskolci büdzséről?

Szegedi Márton: „Ez több mint számháború!”
Szegedi Márton, a miskolci önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökeként a hivatal által készített gyorsmérlegre hivatkozta úgy nyilatkozott, Mokrai Mihály korábbi szocialista alpolgármester valótlanságokat állít a város pénzügyeiről.

A bizottság elnökeként vagyok itt, nem pedig mint jobbikos politikus – szögezte le Szegedi Márton a városházán tartott sajtótájékoztatóján, amelyet a meghívó szerint a gazdálkodási főosztályvezetővel tartott volna, de az – elfoglaltságai miatt – egy kimutatással képviseltette magát.

– Az egyik internetes portálon olvastam Mokrai Mihály nyilatkozatát, miszerint ők rendezetten adták át a pénzügyeket, de az elmúlt 5 hónapban a Kriza-féle vezetés csődbe vitte a várost. Mokrai Mihály ebben az esetben hazudik! – jelentette ki Szegedi Márton. A bizottsági elnök, állítása alátámasztására egy listát mutatott. – Itt van a táblázat, amelyet a pénzügyi bizottság kérésére állított össze a gazdasági főosztály, a holdinggal karöltve, a szeptember 30-ai állapotról. Ennek alapján az önkormányzati tartozás 1,4 milliárd forint volt, a holdingé pedig 2,1 milliárd forint. Az említett önkormányzati tartozásból 700 millió forint már lejárt követelés volt.

Lehet hogy ez az MSZP-nek nem nagy tétel, de Miskolc városának igen. Ez több, mint számháború! – jelentette ki Szegedi Márton, aki külön megmutatta, hogy Bartha György szocialista politikus „Ez volt” – megjegyzést írt a kimutatásra és szignózta is azt, tehát elismerte hitelesnek.-áll a minap.hu-n


Szegedi Márton ne legyen felmosórongy!

Szegedi Márton mai sajtótájékoztatóján nem tett mást, csak azt, amit a Fidesz és a Jobbik művel évek óta ebben az országban: gátlástalanul csúsztat, alaptalanul vádaskodik. Szegedi Márton ma sajtótájékoztatón jelenti ki, hogy hazudtam.

Azonnal beperelhetném ezért a mondatáért, de minek. Vitatkozhatnék is vele, mondhatnám, hogy a szeptember 30-a nem azonos október közepével (az átadás-átvétel időpontjával), hogy a lejárt tartozások fedezetéül még be nem folyt követelések, folyószámlán tartalékolt források, bármikor rendelkezésre álló hitelkeretek álltak. De ezt nem teszem. Minek. Ehelyett inkább felhívom formatervező iparművész képviselőtársam figyelmét arra, hogy aki a pénzügyekben egy kicsit is jártas, az tudja: ami egy folyamatos ki-és befizetéseket folytató társaságnál, intézménynél egy adott napon pénzügyileg még igaz, másnap már biztosan nem az.

Ehelyett javaslom, hogy állítólagos ellenzéki képviselőként a jelenlegi városvezetést faggassa, mire is költötte azt a decemberben felvett 4 milliárd forintos hitelt, ha – mint azt dr. Kriza Ákos polgármester dr. Simon Gábor szocialista frakcióvezető kérdésére küldött válaszlevelében írta – „a Polgármesteri Hivatalnál az esedékes, de még ki nem fizetett számlák összege 2011. február 3-án 2,6 milliárd forint volt”.  Javaslom továbbá, hogy állítólagos ellenzéki képviselőként, a pénzügyi bizottság elnökeként legközelebb szavazza meg a 2010. szeptember 30-a után történt szállítói állomány-kimutatás elkészíttetését is. A március 1-jei bizottsági ülésen ugyanis – ha netán nem emlékezne rá – nemmel szavazott egy ilyen indítványra, csakúgy, mint állítólagos ellenzéki és valóságos kormánypárti fideszes bizottsági tag-társai.

Legfőbb képpen viszont azt javaslom, hogy kerülje az olyan kínos helyzetet, mint amilyen kínos helyzetbe került a mai sajtótájékoztatón. Merthogy eredetileg egy fideszes képviselővel és egy köztisztviselővel együtt hirdette meg a tájékoztatót, aztán mégis egyedül tartotta meg.  Szerintem még egy állítólagos ellenzéki képviselőnek sem kellemes, ha a kormánypárt szócsövévé válik, s ha bajba kerül, a „nagytestvér” mégis vele mossa fel a szennyes padlót.

Dr. Mokrai Mihály
Valóságos ellenzéki képviselő

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek