2024. 08. 2. péntek

Lehel
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Kultúra

12 év nemzetközi és hazai zenélés után itt az első magyar nyelvű Romano Drom sláger! A zenekar gyökereit megőrizve és hagyományait ápolva mindig képes volt a megújulásra, az oláh cigány dallamokat kor…
Festőtábort tart hétvégén, Miskolc- Lyukóvölgyben halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számára Horváth János, miskolci festőművész. Helyszín: Gulyakút, Miskolci Családsegítő Szolgálat Lyukói kir…
Új felsőoktatási törvény születik
Sok információt hallhattunk az utóbbi napokban a Miskolci Egyetemmel kapcsolatban. Prof. Dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora mindezzel kapcsolatban az alábbi közleményt juttatta el a RoyalMaga…
Idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola. Ennek alkalmából jubileumi ünnepséget szerveztek szeptember 16-18. között. Az 1911-ben megalak…
Maradjon Földes a gimnázium neve!
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium nevének megváltoztatása ellen aláírást gyűjtő akció holnap – azaz csütörtökön – megkezdődik a Szinva Teraszon és a Hősök terén délután fél négytől és egész hétfőig t…
Válasz: Diana hercegnő halála.Kérdés: Mire alapozza a feltevését? Válasz: Egy angol hercegnő   egyiptomi barátjával karambolozott egyfrancia alagútban, egy német autóval utazva (melyben holland mot…
Ruszin emlékhely a  görömbölyi pince soron
Már kora délelőtt főztek a csapatok, baráti társaságok a görömbölyi pincesoron. Rotyogott a töltött káposzta, a babgulyás, az ízletes pörkölt a bográcsokban, finom borokat kóstolgattak a vendégek a pi…
Máté Napi Aszúünnep Sárospatakon
Látványos felvonuláson vehetett részt Sárospatak lakossága az ide érkező vendégekkel, amikor 2011. szeptember 17-én a Máté Napi Aszúünnep alkalmával, Lorántffy Zsuzsanna szobrát megkoszorúzták, majd a…
Takács Lászlónét bízta meg  2011. augusztus 15-étől Szikszó Önkormányzata a  Szikszói Óvoda vezetésével, aki nem ismeretlen a szikszói szülők körében. Két évtizeden keresztül vezette  a helyi oktatási…
Piwniczna- Szikszó testvérvárosi kapcsolata
Lengyelország déli részén, a Sziléziai Beszkidekben található, festői szépségű, ásványvizéről híres Piwniczna város vezetésével folytatott tárgyalásokat Szikszó Önkormányzata a testvérvárosi kapcsola…
Azt mondja a dal, hogy megáll az idő.... Ezt sem nagyon hisszük el, no de azt hogy visszafelé forog, azt meg egyáltalán. Pedig e szerint az óra szerint bizony így van, hat után öt, utána négy, majd há…