2024. 07. 29. hétfő

Márta, Flóra
1 EUR 393 HUF
1 GBP 465 HUF

Kultúra

Báloztak a tokaji kereskedelmisek
Alapítványi Jótékonysági Bált tartottak szombat este a Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. A neves eseményen részt vett dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj…
Elhunyt Jancsó Miklós filmrendező
A világhírű művész életének 93. évében, péntek reggel, hosszan tartó súlyos betegség után halt meg. A kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas alkotó, kiváló művész halálhírét Mészáros Márta filmre…
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg a világhírű olasz kortárs művész, Fabrizio Plessi Liquid Labyrinth (Folyékony labirintus) című kiállítását. Első alkalommal állít ki ez a v…
Kirúgással köszönték meg a 30 évet
Azonnali hatállyal felmondott Kovács Lászlónak, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjének, karnagyának Horváth Ádám, a zenekar igazgatója. Kovács László 30 éve dirigálja a zenekart, az ő n…
Ma van a holocaust nemzetközi emléknapja
1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1…
Háromszáz hazai múzeum és kiállítóhely részvételével indul el szombaton a Mozaik Múzeumtúra; az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által megvalósítandó kezdeményezést a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 130 …