2024. 07. 29. hétfő

Márta, Flóra
1 EUR 391 HUF
1 GBP 463 HUF

Közélet

Harsányi belterületi utak fejlesztése
Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a harsányi belterületi utak fejlesztésével kapcsolatban, hiszen aláírtuk Szilvási Építő Kft-vel azt a kivitelezési szerződést, melyet követően megvalósulhat a Bem József, …
Nyolc egyenlő a három milliárddal? Sajnos már teljesen immunissá váltunk a világ problémáit jól megjelenítő egyszerű példákra. Ilyen található az Oxfam jelentésében is, mely szerint a világ legga…
Folytatja vidékjárását a Közös Ország Mozgalom, hogy elősegítse a KOM Budapesten kívüli szervezeteinek kialakítását. Az aktivistákat, önkénteseket, szimpatizánsokat toborzó túrával a KOM Országos Háló…
"Stadionséta" címmel több alkalmas létesítmény-bejárást szervez a Diósgyőri Gimnázium diákjainak Hollósy András önkormányzati képviselő, a DVTK Hangja. Az eseménysorozaton mintegy 100 középiskolás fi…
30 ezer idős emberről mondott le a Fidesz - A DK meg fogja teremteni az otthoni és az idősotthoni ápolás feltételeit! A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság jelentése szerint 30 ezer ember szer…
A lakhatásért tüntetettek szombaton, Budapesten. Mintegy ezren vonultak föl a Deák térről a parlament elé a lakhatási jog törvénybe iktatását, szociális lakásépítést, a családok szétválasztásának megt…
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) egyoldalúan október elsejei hatállyal felmondta a 18 éve élő kétoldalú megállapodást a Magyar Helsinki Bizottsággal. Az országos parancsnok arra h…