2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Közös Ország Mozgalom Miskolcon is!

Folytatja vidékjárását a Közös Ország Mozgalom, hogy elősegítse a KOM Budapesten kívüli szervezeteinek kialakítását. Az aktivistákat, önkénteseket, szimpatizánsokat toborzó túrával a KOM Országos Hálózatának kiépítése a cél.

 Miskolcon az első találkozóra csütörtökön 18.00-21.00 óra között kerül sor a Széchenyi u. 68. szám alatt.

 

A találkozón az érdeklődők megismerkedhetnek a Közös Ország Mozgalom alapvető célkitűzéseivel, felépítésével, a választási rendszer igazságtalanságaival, azzal, mit ért a mozgalom a polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás fogalmai alatt, valamint arról is, hogy az egyén miket tehet egy igazságosabb Magyarországért.

 

Elöljáróban néhány információ a Közös Ország Mozgalomról:

 

Idén április közepén hirdette meg Gulyás Márton a Szabadság téren választási mozgalmának létrehozását azzal a követeléssel, hogy Magyarország soron következő országgyűlési választására már egy igazságos választási rendszerben kerülhessen sor. Kezdeményezését azzal indokolta, hogy szemben a jelenlegivel, olyan parlamentre van szükség, amelynek munkájában, törvényalkotásban a pártok képviselői a valós társadalmi támogatottságuknak megfelelő arányban vesznek részt.

 

Az aktivista az azóta eltelt hónapokban a felhívására jelentkező civilekkel közösen felépítette a Közös Ország Mozgalmat, amely első lépésként az összes hazai pártot együttműködésre hívta. A közös munka szeptember 1-jén kezdődött és szeptember 24-én egy konszenzusos új, igazságos választásitörvény-javaslattal fejeződött be a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Lehet Más a Politika, a Liberálisok, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarország Mozgalom, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért együttműködésében.

 

Az elkészült javaslat tegnap, azaz október 17-én „Az országgyűlési képviselők választásáról” címmel benyújtásra került Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Fodor Gábor (független), Szabó Szabolcs (független), Szabó Tímea (független) képviselők által.

 

Egy alkotmányos demokráciában az egyik legfontosabb közjogi kérdés az országgyűlési képviselők választásának rendszere, hiszen ez képezi a népképviseleti parlament alapját, amely azután a törvényalkotáson és a végrehajtó hatalom felelősségén keresztül döntő befolyással rendelkezik a főhatalom gyakorlására. A demokratikus működés helyreállítása érdekében a mozgalom érdekegységbe kívánja tömöríteni az elégedetlen polgártársak széles tömegeit, akik egyetértenek azzal, hogy politikai és gazdasági érdekcsoportok túlhatalmától mentesen tud Magyarország közös ország lenni.

 

A KOM már meglévő aktivistái és önkéntesei sokféle korosztályból, társadalmi rétegből érkeztek és különféle politikai nézeteket vallanak, de közös alapélményünk az országban elharapózó igazságtalanság.

 

Mindannyian hiszünk abban, hogy a jelenlegi körülmények között egy igazságos választási rendszer, ha nem is elégséges, de szükséges feltétele ezen igazságtalanságok megszüntetésének, egy közös ország felépítésének.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…