2024. 08. 1. csütörtök

Boglárka
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Hírek

Üzemlátogatás Harsányban
Tállai András nemzetgazdasági miniszterhelyettes, adóügyi- és parlamenti államtitkár, országgyűlési képviselő, Juhász Márton a Magyar Református Szeretetszolgálat vezetője, illetve Szabó Gergely Harsá…
Március 15. – „A haza minden előtt”
A hagyományokat folytatva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat egy települési önkormányzattal, Szerencs Város Önkormányzatával közösen ünnepelte március 15-ét. Az ünnepi közgyűlést szerdán a Rák…
Magyar előadók feldolgozásában szólalnak meg a költő versei Március 15-én a költészeté a főszerep a magyar MTV-n. A tavaly októberben debütált zenecsatorna minden órában három, magyar előadók ált…
Őrizetben a miskolci támadó
A rendőrök azonosították, majd elfogták azt a fiatalembert, aki Miskolcon rátámadt egy 80 éves asszonyra és elvette iratait, értékeit. Rablás bűntett, súlyos testi sértés vétség és közokirattal vissz…
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A Miskolci Rendőrkapitányság 2018. március 13-án egy férfit azért vett szabálysértési őrizetbe, mert eltiltás hatálya alatt vezette járművét, egy nőt pedig tiltot…
Vécsei Réka kiemelkedett a mezőnyből
A XXII. Víz Világnapi Nemzetközi Úszóversenyt március 10-11-én rendezték meg Miskolcon. A Kemény Dénes Városi Sportuszodában a két nap alatt közel 500 sportoló adott számot tudásáról. Megyénk képvisel…
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A Miskolci Rendőrkapitányság 2018. március 12-én egy férfit azért vett szabálysértési őrizetbe, mert eltiltás hatálya alatt vezette járművét.Az illetékes rendőrka…
Speciális vendégházat épít a Miskolci Autista Alapítvány Új beruházást indított 2018. március 1-jén a Miskolci Autista Alapítvány. Tíz férőhelyes vendégházzal és speciális programcsomagot kínáló szol…