2026. 05. 21. csütörtök

Konstantin

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF

Szabolcs

Őszi immunerősítésre hívunk!
Lassan teljesen elmúlik a nyár. Az utolsó olyan reggelekre ébredünk, amikor már jóllehet, picit csíp a hideg, de a langyos napsugarak már a délelőtt folyamán felerősödnek, és visszaidézik a nyári napo…
Összevont falu- és roma nap
A járvány miatti lezárások és szigorítások feloldása után sorra tartják a rendezvényeket országszerte. A Tolna megyei Gyulajon most először egybevonva tartották a falunapot a roma nappal. A helyi …
Lezárt ügyek: Kábítószer volt a kocsiban
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy férfival szemben folytatott. Kábítószer birtoklása vétség, és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett e…
Afrikába küldenek magyar honvédeket
A magyar kormány úgy döntött, hogy francia kérésre megháromszorozza a Maliba kirendelt honvédek létszámát. A kormány döntése, melyet az országgyűlésnek meg kell erősítenie, két héttel az után születet…
Vastag Tomi betegsége
Nem kerülték el a betegségek Vastag Tamást. A fiatal énekes hatalmas fogyásától mindenkinek leesett az álla, hiszen egy tudományos formulának köszönhetően több mint 17 kilótól szabadult meg. Tomi most…
Lezárt ügyek: Forgalmi pofon
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfival szemben folytatott, aki közlekedési vitájuk után megütött egy másikat. Garázdaság vétség elkövetésének me…
Jótékonysági futás Miskolcon
Miskolc városa idén ismét csatlakozik ahhoz az európai kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a közlekedés okozta környezeti-, egészségi hatásokra, az észszerű autóhasználatra, a …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés