2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

A rendőrök őrizetbe vették a miskolci gumilövedékes támadót

Más bűncselekmények elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható az a férfi, aki Miskolcon rátámadt egy nőre, majd Mezőkövesden egy férfira.
Fegyveresen elkövetett rablás bűntett, és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 45 éves budapesti férfival szemben. A gyanúsított 2020. június 5-én 18 óra 50 perckor Miskolcon, a Csabai kapuban becsengetett egy lakásba. A férfi egy szolgáltató munkatársának adta ki magát, majd pénzt követelt az ajtót nyitó sértettől, aki megpróbált ellenállni, de támadója meglőtte egy gumilövedékes gáz- és riasztófegyverrel. A 72 éves nő az erőszak hatására átadta majd kétszázezer forint készpénzét a férfinak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök megkezdték az adatgyűjtést, aminek eredményeként a látókörbe került egy 45 éves férfi, aki ellen a Soproni Rendőrkapitányság folytat eljárást garázdaság miatt, amit szintén egy gumilövedékes gáz- és riasztófegyverrel követtek el.

A nyomozás során felmerült a gyanúja, hogy 2020. június 6-án 4 óra 30 perckor egy mezőkövesdi családi házba becsöngető, majd az ajtóra a gumilövedékes fegyverrel lövést leadó férfi azonos lehet a miskolci támadóval.

A nyomozók 2020. június 11-én a délutáni órákban Sopronban azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánys…
Tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlano…

További cikkek