Tudta-e, hogy melyik fogás miért kerül az asztalra karácsonykor? Az ünnepi menü titkai és babonái a múlt századból erednek! – derült ki a Városliget Café összeállításából, amely egyébként szintén autentikus fogással készül az ünnepekre.
Mai tradicionális karácsonyi ételeink jó része a XIX. századi ünnepi asztalokról érkezik, csak már nem igen tudjuk, hogy honnan és milyen forrásból ered a hagyomány. A szenteste elmaradhatatlan fogása máig a hal. Pár évszázaddal ezelőtt, a vallás és a keresztény hagyományok jóval nagyobb szerepet játszottak az emberek életében, így például a kis Jézus várása, azaz az advent böjti időszak volt. Ilyenkor mindenki tartózkodott a húsféléktől, kivéve a halat. Mivel Jézus születésének estéje még hivatalosan a böjti időszakhoz tartozik, így régen a főfogások ekkor mindig hallal készültek. A fővárosiak például szerették a vizát, ami igen gyakori volt a Dunában a Vaskapu megépítése előtt, ráadásul óriásira nőttek, így viszonylag olcsó volt a húsuk. A kevésbé vallásosak sem vetették meg a halat ilyenkor, hiszen a magyar hagyományokban a halpikkely gazdagságot jelent a következő esztendőre. A Városliget Café is halétellel készül a karácsonyi ünnepnapokra, december 23-án, 25-én és 26-án harcsafilével, belsőséggel, gyufatésztával készült halászlét kóstolhatnak a vendégek.
Karácsony másnapján a karácsonyi főétel általában disznóból készült a múlt században is, mivel az „előre túr”, így segíti a család előrejutását, míg tyúk, illetve szárnyas nem kerülhetett az asztalra, mert az elkaparja a szerencsét. Ebben biztos nem hasonlítunk az angolszász országok népeihez, akik pulykát esznek karácsonykor. A töltött káposzta különböző variációi egyébként már a XVIII. századtól elterjedtek Magyarországon, s bár a káposztafélék a szegények eledelének számítottak, a jó sok disznóhússal megtöltött variációk nem voltak ritkák az arisztokraták és nagypolgárok asztalain sem. Egyébként általánosságban elmondható, hogy karácsonykor mind a szegények, mind a gazdagok igyekeztek minél gazdagabb, finomabb vacsorát előteremteni. Egyaránt előnyben részesítették azokat az ételeket, amelyek sok termést, magot hoznak, hiszen azok bőséges új évet ígérnek: ezért fontos része az ünnepi étkezésnek a bab, a lencse, a mák, a mazsola. Állítólag a töltött ételek (töltött káposzta, bejgli) is jelentést hordoztak, a jövő évi teli kamrára, csűrre utaltak. Maga a bejgli egyébként, amely eredetileg zsidó ünnepi étel volt, csak a XVÍ. század óta vált ismertté nálunk.
Ha már a gyümölcsöknél tartunk, érdemes egy kicsit elidőzni a diónál és az almánál, amely nemcsak az asztalra, de a karácsonyfára is felkerült régebben. A dió ősi Krisztus-szimbólumként működött, a termés keserű, zöld burka Jézus földi szenvedésére, csonthéja a keresztfára vagy a sziklasírra, belső magja pedig az isteni természetre utalt. Szintén a vallásból magyarázható az alma felhasználása is, amely a bibliai hagyomány szerint a tudás fájának termése. Belőle sarjad azonban az élet fája is, amelynek gyümölcse maga a kis Jézus. A népi hagyományok szerint szenteste a családfő annyi cikkelyre vágta az almát, ahány családtag volt, majd együtt megették, hogy az év során bármi történik is, összetartsanak. A történészek egyébként más bibliai sztorival hozzák kapcsolatba az almát. A XIX. század előtt a karácsonyi misztériumjátékok sokszor nem a kisded születéséről, hanem a teremtésről és a bűnbeesésről szóltak. Ilyenkor a karácsonyfa előlépett az élet fájává, amelyen az alma a tudás almáját jelképezte, a díszítő láncok és fűzérek pedig a kígyót, amely megkísértette Évát.
A méz – mint tipikus karácsonyi étel – a fokhagymával együtt már évszázadok óta jelen van a karácsonyi asztalokon, ugyanakkor eleinte csak ostyával együtt kínálták a mézet a jó egészség jeleként előfogásként. Maga a mézeskalács – a cukor hiányában – sok-sok évszázadig egyeduralkodó volt a házi sütemények között. Sütötték minden ünnepre, lakodalomra, halotti torra és a vásárokra egyaránt. A cukor elterjedésével és olcsóbbá válásával a méz jelentősége visszaszorult, és a mézeskalács elnyerte fontos helyét a karácsonyi asztalokon, amelynek máig kötelező kelléke. Ha pedig szeretnénk belekóstolni az elmúlt évszázadok ízeibe, akkor irány a századforduló romantikáját felidéző Városliget Café, amely az ünnepnapokon halászlével, egyébként újragondolt tradicionális finomságokkal várja a betérőket.
