2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Békeküldöttség a honvédelmi minisztériumban
royal_magazin_PNG

Békeküldöttség a honvédelmi minisztériumban

Jegyzékben követelte Hende Csaba honvédelmi minisztertől a Magyar Békekör, hogy ne engedélyezzék amerikai nehézfegyverek magyarországi telepítését, sem átmeneti tárolását hazánkban. A civilek szerint ennek a fegyverzetnek egy része már magyar földre érkezett – tudatta a Magyar Békekör kedden.
A jegyzéket átvevő Kovács Attilával, a HM sajtófőnökének elmondták, hogy kifogásolják a miniszternek a társadalom békeakaratával szemben tanúsított durva, elutasító magatartását. Erre utal, hogy Hende Csaba mindmáig nem válaszolt a Magyar Békekör június 17-i jegyzékében foglalt kérdéseire, és az elől is elzárkózott, hogy a békeküldöttség szemébe nézzen. „Kérjük, mondja meg a miniszter úrnak, hogy a törvényes határidőn belül választ várunk mai jegyzékünkben feltett kérdéseinkre” – mondták neki.

A Petráss Lászlóból, Rónai Katalinból, Salga Istvánból, Simó Endréből, és Tóth Vladimírből álló küldöttség által átadott jegyzékben kétarcúsággal vádolják a magyar kormányt és honvédelmi miniszterét, mert szavakban békét hirdet, tetteivel viszont a háborúk mellé áll. Ezt bizonyítja, hogy az amerikai fegyverek egy része már Magyarországon van, a magyar kormány rendre megszavazza a szankciókat Oroszország ellen, és minden tekintetben aláveti magát a NATO oroszellenes keleti terjeszkedési politikájának, miközben fennen hirdeti a Kelettel való békés együttműködés szükségességét – írják.

Tények sora bizonyítja, hogy az Egyesült Államok számára csak eszköz Magyarország és honvédsége ahhoz, hogy valóra váltsa terjeszkedő, elnyomó céljait. Legújabb bizonyíték rá: Az Iszlám Állam (IS) elleni hadviselés címén 116 magyar katonát vezényeltek az iraki Erbílbe, miközben az IS-elleni koalíciót irányító Egyesült Államok, Törökországgal közösen az IS ellen Szíriában harcoló kurdokat bombázza. Saját bőrünkön tapasztalhatjuk – nem beszélve az érintett népek szenvedéséről -, milyen nyomásnak és veszélynek teszi ki hazánkat a népvándorlás, melyet az Egyesült Államok és a NATO háborúi idéznek elő – áll a jegyzékben.

„Miért tűrik el, hogy gúnyt űzzenek a magyar nép békeakaratából és befogadó készségéből? Miért hagyják, hogy Magyarországot olyan konfliktusokba keverjék, amelyekről kiderül, hogy céljuk nem a békefenntartás, hanem a birodalmi terjeszkedés és hódítás? Miért fordítottak hátat a rendszerváltáskor megfogalmazott sarkalatos elvnek, miszerint magyar katona ne legyen külföldön, idegen katona lába pedig ne taposson magyar földet?” – szegezte kérdéseit a Magyar Békekör Hende Csabához.+++

(A Békekör jegyzékének teljes szövege elérhető: http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=904:a-magyar-bekekoer-jegyzeke-hende-csaba-honvedelmi-miniszterhez-dok&catid=2:magyar

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés