2025. 03. 6. csütörtök

Leonóra, Inez
1 EUR 401 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: Bíróság elé állhatnak az „ásványvízgyűjtők”

Lezárt ügyek: Bíróság elé állhatnak az „ásványvízgyűjtők”

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik egy miskolci telephelyről több száz liter ásványvizet loptak el.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Z. Bertalan 49 éves miskolci, és L. Lóránt 36 éves alsózsolcai lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak Miskolcon, 2014. október 7-én 6 óra előtt néhány perccel a Kandó Kálmán téren található egyik cég telephelyére behatoltak, és onnan több mint hétszáz darab literes ásványvizet tulajdonítottak el.

A rendőri intézkedés eredményeként a Vasúti Rendőrőrs körzeti megbízottjának közreműködésével az egyenruhások szinte azonnal elfogták az ásványvíztolvajokat. A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított férfiak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.

A bűncselekmény elkövetésének napján a rendőrök a sértettnek visszaadták jogos tulajdonát.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés