Mi lehet a titka annak, hogy valaki fél évszázadon át sikeres szórakoztató irodalmi szerző lehet? Aki kíváncsi a válaszra, az forduljon John Le Carréhoz, hiszen a világszerte ismert és népszerű brit krimiírónak sikerült ez a páratlan bravúr. Szórakoztató műfajról lévén szó, ahol különösen nehéz folyamatosan megújulni, ez tényleg nem is teljesítmény, ráadásul ha kezünkbe vesszük legújabb, magyarul is megjelent művét, a Törékeny igazságot, aligha mondanánk meg, hogy Le Carré már nyolcvankét éves…
Illetve annyiból talán mégis, hogy, ha történeteiből nem is, stílusán érződik az, hogy ő még a régi iskolát járta ki. Regényeiben jellemzően több a leírás, részletezés, úgymond passzív történetvezetés, mint a manapság divatos, elsősorban dialógusra épülő, helyszíneket és pillanatképeket csupán önhitelesítő díszletként hozó művekben. Leírásai ráadásul sok esetben olyan kulcsinformációkat, vagy még inkább háttérismereteket tartalmaznak, melyeket értelmetlen lenne szereplők szájába adni, nélkülük pedig értelmezhetetlen lenne maga a cselekmény.
Különben ilyen téren is formálódott Le Carré, hisz – nemrég fejeztem be a több mint harminc évvel ezelőtt megjelent Karla-trilógiát – korábbi regényeiben a leírás-dialógus arány még jobban eltolódott előbbi javára. A Törékeny igazság tehát ilyen téren jóval „gyorsabb” mint számos elődje, szerencsére azonban a szakmai finomságok (ért hozzá, hadd részletezze) precíz elemzései és „tudósításai” most sem hiányoznak. És bár a régi időket idéző összeesküvések kicsit furcsán hatnak manapság, azért sokkal hitelesebb cselekményt talált ki, mint amilyen pl. Frei Tamásnak sikerülni fog.
Visszakanyarodva a Le Carrét jellemző részletes, precíz leíró módra, nagy kár is lenne, ha ezek kimaradnának a szerző újabb regényeiből, hisz például konkrétan a Törékeny igazság esetében is, a sikerhez és fogyaszthatósághoz kevés a jó alaptörténet, kevés az, ha egyébként izgalmas rejtéllyel állunk szemben, sőt a kevés az is, hogy egyébként izgalmas karakterek lépnek színre (azaz lapra). Mind a történetvezetés módján, mind a cselekmény konzekvens mivoltán sok múlik, és Le Carré, köszönhetően hírszerzői múltának, és sokévtizedes írói tapasztalatának, ebben egyértelműen mester.
Ahogy több értelemben a Törékeny igazság is az a maga nevében. Személy szerint nekem nem ez lesz a kedvencem – történelemszeretetem, és a klasszikusabb kémtörténetek iránti rajongásom miatt közelebb állnak hozzám a szerző hidegháború ideje alatt játszódó történetei, ahol az emberi tényezőn és intelligencián még több múlik, mint manapság –, ettől függetlenül azonban élvezettel olvastam, és bátran ajánlom a műfaj kedvelőinek. Kevés az igazán jó kémtörténet, ám ha ilyet akarunk találni, tudjuk, hol keresgessünk: a könyvespolcon az L-betűnél.
