Az utóbbi időben elég sok urban fantasy került a kezeim közé (a legtöbbről már jelent is cikkünk), így, bármennyire is szeretem egyébként China Miéville stílusát, nem volt teljesen őszinte a mosolyom, amikor nekifogtam legújabb regényének, a misztikus Londonban játszódó Krakennek. Mire azonban végeztem vele, őszinte lett a mosolyom, és a következtetést is levontam: sokan akarnak urban fantasyt írni – Miéville azonban tud is.
Megítélésem szerint az urban fantasy akkor tud sikeressé válni, ha – amolyan groteszk műfaji sajátosságként – egyszerre próbál komplex világot felépíteni, ugyanakkor legalább egy egészen picit komolytalannak is tekinti magát. Ez az, amit Stephenie Meyer egyáltalán nem értett meg (és a filmadaptációk készítői se nagyon), ám ez az, amit a hazánkban is egyre népszerűbb China Miéville nagyon tud. Ez már a Kraken alapszituációjából is jól látszik: hisz lássuk be, nem minden regény indul úgy, hogy egy preparált polip eltűnik egy múzeumból… És ez csak a kezdet.
Persze azt egy szóval sem állítottam, hogy Miéville ne venné komolyan a könyveit, azt meg pláne nem, hogy ne hordoznának olyan üzeneteket, amelyet számos kommerszfantasynak esélye sincs magába tuszkolni – sőt. Miéville épp azért lehet sikeres író (szerencsére az is), mert a két feltételt egyszerre tudja teljesíteni. Azaz miközben komolyan veszi magát, és a látszatnál sokszor még komolyabb dolgokat fogalmaz meg, ezt olyan utalásokkal teszi, hogy lehetőségünk van megérteni, mi az, amit ő is komolyan gondol (és nekünk is kellene), és mi az, ami pedig csak a díszlet hozzá.
A Kraken ráadásul kicsit más is, mint egy-két korábbi műve, ahol – pl. Konzulváros – ez még markánsabban érvényesült. A Krakenben ugyanis – és hangsúlyozom, ez hatványozottan szubjektív vélemény – a zászlóvivő maga a humor. Persze nem annyira, hogy ez különösebben a cselekmény, vagy épp a karakterek rovására menjen, sőt azt sem állítom, hogy a kelleténél többször kuncogtam (vagy akár néha nevettem) olvasás közben, de azért egyértelműen ez volt a legerősebb jellemző.
Mindez ráadásul Miéville sajátos stílusának köszönhetően egészen páratlan lett. Ha ugyanis az egyediség minden más mellett a humorban is megjelenik, az már önmagában is különlegessé tesz egy könyvet. Nehéz viccesnek és nehéz egyedinek lenni – ezt akár a standuposaink nagy része is megerősítheti –, de egyedien viccesnek lenni különösen az. Miéville előtt tehát le a kalappal.
És azért filozófia is akad a Krakenben jócskán.
