2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Ökoházat épít Bekénypusztán az ÉSZAKERDŐ Zrt.

Ökoházat épít Bekénypusztán az ÉSZAKERDŐ Zrt.

Az év végére elkészülhet az új turisztikai látogatóközpont és ökoház Bekénypusztán. Az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. idei legnagyobb beruházásának alapkövét kedden rakták le. A Kisgyőrtől néhány kilométerre fekvő területen korábban egy vadászház állt, ami még az 1920-as években készült. Ezt tavasszal lebontották, és a helyén épül meg a közel négyszáz négyzetméteres, földszintes létesítmény.

Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója az ünnepségen úgy fogalmazott: egy közösségbe tartozó embernek az jelent igazi örömet, ha újat alkothat. Az épület azért kapta az ökoház nevet, mert ide várnak mindenkit, aki kikapcsolódásra, pihenésre, felüdülésre vágyik. Gyerekek az erdei iskolákból, természetjárók, turisták, kerékpárosok és vadászok egyaránt szállást találnak majd a komplexumban. Itt legfeljebb 12 vendéget tudnak egyszerre elhelyezni, négy vendégszoba, valamint a szükséges kiszolgáló helyiségek szolgálják a látogatók kényelmét. A beruházást a társaság saját forrásból valósítja meg. A teljes költség – beleértve a berendezést, a parkolók kialakítását, valamint az épület környezetének rendbetételét – megközelíti a százmillió forintot.

A rendezvényen Kisgyőr polgármestere, Kékedi László, a kivitelezést végző Diamit Zrt. tulajdonosa, Tamók István, és az erdészeti társaság több munkatársa is részt vett.

A beruházásnak egy rendhagyó időkapszulával is emléket állítottak. Fotó a régi vadászházról, az ökoház látványterve, nemzetiszínű szalag, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap, az Észak-Magyarország egy példánya, egy üveg bor, néhány fémpénz, egy trófea alátét, valamint az ünnepség résztvevőinek aláírásával ellátott ív. Ezek a tárgyak kaptak helyet az épület alapjában kialakított üregben. Ebből az alkalomból egy batul almafa csemetét is elültettek a leendő bekénypusztai turisztikai látogatóközpont és ökoház udvarán.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Zemplén Kupa – véreb fővizsga
A Magyar Véreb Egylet és az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2024. november 16-án és 17-én versenyjellegű véreb fővizsgát rendez a Zemplén-hegységben, illetve szűkebb k…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés