2025. 03. 9. vasárnap

Franciska, Fanni
1 EUR 399 HUF
1 GBP 475 HUF

Kultúra

Intellektuális ízorgia
Nem is lehetne csalogatóbb címet adni egy könyvnek, mint a Csokoládé – az ember menthetetlenül leemeli a polcról, hogy aztán a magáévá tegye. Az írónő, Joanne Harris nagyon is tudta, mit csinál: a reg…
Miért tanuljunk Németországban?
A külföldi egyetemek mindig is csábítóan hatottak a magyar fiatalságra. De kérdés, megéri-e kimenni egy olyan országba, ahol se rokonunk, se ismerősünk. Teljesen egyedül vajon el tudunk-e boldogulni e…
Felnőtteket is „oktatnak” az erdészek
Nemcsak a gyerekeknek szerveznek programokat az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei iskoláinak munkatársai, hanem rendszeresen közreműködnek a felnőttek részvételével lebonyolított versenyeken, és egyéb rendezvények…
Bűnmegelőzési Szabadegyetem
A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány és a B-A-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapít…
Brahms-est a Művészetek Palotájában
A Miskolci Szimfonikus Zenekar Budapesten, a Művészetek Palotájában adott kedden este koncertet. A zenekarnak idén is lehetősége nyílt a fővárosba utazni, hogy az ország egyik legkiválóbb hangverse…
Állásbörze a Miskolci Egyetemen
2013. április 10-én, szerdán 10-16 óráig új helyszínen – a Campus területén – az egyetemi Körcsarnokban tizenkilencedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemi Állásbörzét és Szakmai Gyakorlati B…
Szimbiózis Alapítvány meghívója
Ötnapos képzés értelmileg és tanulásban akadályozott fiatalok számára– Magyarországi állomásához érkezett a hat országot felölelő európai uniós program Miskolc, 2013.04.08. – A miskolci Szimbiózis Ala…
Weöres-jubileum – 100 év öröksége
Könyvbemutató 2013. április 10-én 17 órakor a Szatyor Galériában Weöres Sándor idén nyáron ünnepelhetné születésének 100. évfordulóját. A gyermekköltészet megújítója új hangot talált, amin a művész, …
Az „Amerikai Álom”?
672 oldal. Ha ennyit nem is, oldaltízeket jómagam is meg tudnék tölteni az olvasása közben felmerült gondolatokkal, (néha ellen)véleményekkel, miegymással. Ezzel most nem untatnám Önöket, de bölcsészh…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés