Nem is lehetne csalogatóbb címet adni egy könyvnek, mint a Csokoládé – az ember menthetetlenül leemeli a polcról, hogy aztán a magáévá tegye. Az írónő, Joanne Harris nagyon is tudta, mit csinál: a regényével aratott – nem méltatlan – siker után a kulináris élvezeteket középpontba állító, vagy csak az azzal is tarkított művek virágzásnak indultak. (A Harris okozta sikerhullám meglovaglását megcélzandó, találni már a piacon olyan „2in1” könyveket is a témában, amelyekkel egyszerre süthetünk pitéket és tehetünk pontot gyilkosság ügyében folytatott nyomozások végére. Ha összegyűjtjük egy-egy sorozat minden kötetét, garantáltan nem lesz gondunk az ünnepi menükre egész évben…)
A Csokoládé egyszerű, hétköznapi történetnek tűnhet első benyomásra, pedig igazi élménnyel gazdagodhat az olvasó, ha elfogyasztja a „betűbonbont”. Vianne Rocher, a fiatal egyedülálló anya, régóta dédelgetett álmát megvalósítva, megnyitja csokoládéboltját egy kis francia faluban, ám éppen a húsvéti böjt kezdetén, pont a helyi katolikus templommal szemben… Mondani sem kell, a csokoládékülönlegességek nem kis kísértést jelentenek a falusiak számára – pláne, hogy a bolttulajdonos akár a füvesasszonyokkal is versenyre kelhetne abbéli képességével, hogy igény szerint személyre szabottan orvosolja a betérő vendégek örömét vagy éppen búját-baját. Jó szándékával, elbűvölő személyiségével és tehetségével, ha nem is magát a sorsot, de a plébánost, Francis Reynaud-t és támogató körét hívja ki maga ellen.
Joggal merül fel a kérdés, hogy mégis akkor mi adja azt a bizonyos többletet? A titkos összetevő egyrészt a mögöttes tartalomban rejlik: a változás, a tiltott gyümölcs problémáját, a bűn csábítását az írónő finomabbnál finomabb csokoládéféleségek-és sütemények képében nyújtja tálcán. Másrészt pedig, mivel Harris a karaktereket saját életéből hozza, ezért megfoghatóságuk és hétköznapiságuk mivoltából magunkhoz is közelinek érezhetjük őket, illetve könnyedebbem azonosulhatunk velük.
A Csokoládé-trilógia első része igazi kuriózum tehát, amelynek elolvasása egyszerre nyújt szellemi-lelki „táplálékot” és érzékszervekre ható kényeztetést, köszönhetően a gazdag és érzékletes leírásoknak. Kellhet-e ennél több? Végezetül pedig, a regény nyománz esetlegesen felmerülő súlytöbblet elkerülése végett ez úton szeretném javasolni a kiadónak, hogy a jövőben lássák el a regényt a következő figyelemfelhívással: „Nem elhanyagolandó mellékhatásként fokozott édességfogyasztás jelentkezhet.”
Bártfai Eszter
Fotó: UIP-Duna Film
