2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF

Kultúra

A kortárs cseh filmek legjava is a Titanicon
A 2013. április 5-13. között zajló, idén 20 éves Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon az ír filmek mellett a legfrissebb cseh alkotások is kiemelt hangsúlyt kapnak. A Staropramen cseh sörkorcsolyák szek…
Külügyi Börze az egyetemen
A ME-HÖK szervezésében idén is várja a miskolci egyetemistákat a Külügyi Börze, amelyen az érdeklődők megismerkedhetnek az Erasmus ösztöndíj 2013/2014-es tanévre vonatkozó pályázati kiírásával, a Camp…
Történettudományi előadások
Március 21-én folytatódik az Előadások a történettudomány köréből címmel indult, év végéig tartó programsorozata MAB székházban (Miskolc, Erzsébet tér 3.). A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar T…
Költözik a nyelvi részleg
A nyelvi részleg – a nyelvtanulók jobb ellátása érdekében – március 18-tól a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár és Oktatási Központ (Miskolc, Mindszent tér 2.) épületébe költözik. A tervek szerint …
Bátraké a szerencse
Félidejéhez érkezett az arttér-találkozások 2013-as tavaszi évada. A tíz témát felsorakoztató közösségépítő programsorozat a Lézerpont Látványtárban legutóbb a bátorságról szólt, legközelebb március 2…
Bor és Jazz a Grand Café Miskolczban
Kellemes élő zene, kiváló bükki borok és miskolci mangalica finomságok. Ezt ígérte rendezvénysorozata megnyitóján a hangulatos főutcai kávéház az ünnep előestéjére. Pethő Tamás tulajdonos azután el…
Fény és árnyék
Kazincbarcika – Lenyűgözően őszinte képek és a már-már megdöbbentő valóság jelenik meg azon a tárlaton, mely a városi kiállítóteremben látható. Kerekes István fotóművész harmadik önálló kiállítása …
Ma lesz az MTA közgyűlése Miskolcon
Az MTA Miskolci Területi Bizottsága 2013. március 14.-én csütörtökön 14,00 órakor tartja éves Közgyűlését  a MAB székházban. Maróth Miklós, az MTA alelnöke köszöntője után Kriza Ákos, Miskolc Meg…
A magyar nyelv a legnagyobb hungarikum
Nyelvészeti könyvbemutatóA TINTA Könyvkiadó ,,A magyar nyelv a legnagyobb hungarikum'' című könyvbemutatóján mutatja be 2013. március 21-én, csütörtökön 15 órakor a közelmúltban a kiadó gondozásában m…
A világ legjobb fotói a Mika Tivadar Mulatóban
Az utolsó állomásához érkezett a Sony World Photography Awards 2012 díjnyertes képeiből rendezett vándorkiállítás a budapesti romkocsmákban. A fél évig tartó fotókiállítás záró helyszíne a Kazinczy ut…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés