2026. 07. 25. szombat

Kristóf, Jakab

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF

Kultúra

Mesefesztivál Nyékládházán
Óvodásoknak tartottak mesefesztivált Nyékládházán, a Dargay Attila Gyermekvarázs Óvodában március 18-án, pénteken. A rendezvényen 6 település óvodásai vettek részt, s dramatizáltak el 1-1 számukra ke…
Bábszinházi Világnap a Csodamalomban
BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP 2016.03.21-énMiskolci Csodamalom Bábszínházban 09:30-tól 11:30-ig A világnap alkalmából „ Bábok és a Közlekedés” című versenyt bábszínházunk  a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei …
Elhunyt Kamondi Zoltán
55 éves korában meghalt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró és producer, a Miskolci Nemzeti Színház korábbi rendezője. Egyetemi tanulmányai során matematikát és filo…
HANGFORRÁS BÉRLET IV.
Eszterháza, 1787: „A Pompakedvelő” Esterházy Miklós udvari karmestere, Joseph Haydn izgatottan sétált szobájában és miközben rózsafüzérjét morzsolgatva egy Üdvözlégy-et imádkozott, ismét rátalált kész…
Zöld ruhások Miskolcon
Idén már másodszor vonulnak majd végig Miskolc belvárosában szombaton. A Szent Patrik napi rendezvény Budapesten már hagyománynak számít. Itt is szeretnék meghonosítani a szervezők. Szent Patrik Íror…
Seniorok a színházban
Nagy siker volt a KTE.BAZ.Megyei SENIOR tagozatának tanulmány útja a MNSZ-ban. Borkuti Marika vezette végig a társaságot - részletes ismertetéssel - a miskolciak színházában.Koncz Boglárka, a színház…
Az írógép
hatalmas, ám viszonylag rövid karrierjét idézi mega miskolci József Attila Könyvtárbanmárcius 17-én, csütörtök délután 2 órakor nyíló kiállítás. 18 különleges darab követi végig fejlődését az 1930-as…
HOZZ KI TÖBBET KEVESEBBŐL!
 - Filmpályázat a környezettudatosság jegyébenNapi 1 kg hulladékot termel minden magyar lakos, és csak 15 % gyűjt szelektíven Idén is meghirdeti filmpályázatát az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodá…
Készüljünk húsvétra a könyvtárban!
Anyukáknak és gyerekeknek is segítenek a húsvéti készülődésben Miskolc könyvtárai. Az elméleti alapozáshoz számos olyan kiadványt kínálnak, ami segít megismerni a hozzá kapcsolódó vallási hagyományoka…
Csenge gyógyulását támogatják
ZÖLD KOSÁR JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ Fekete Csenge és családja részére Két éve indult útjára a Miskolci ZÖLD KOSÁR Közösség, mint az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány társadalmi vállalkozása, am…
Hahó könyvtár(s)ak, vár a Balaton!
Ebben az évben is lehetőséget kapnak a megye kisiskolásai arra, hogy ingyen töltsenek el egy hetet a Balaton partján. Újra meghirdeti ugyanis olvasásnépszerűsítő játékát a II. Rákóczi Ferenc Megyei és…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés