Aki olvas vagy hallgat híreket, azoknak talán mond valamit a fényevők kifejezés: ők olyan emberek, akik átmennek növénylétbe, vagyis folyadék és étel helyett fénnyel táplálkoznak. Szurovecz Kitti A fény hagyatéka című regényében szerencsére nemhogy távolról, de még közelről sem erről van szó. Hanem túlvilági vonatkozásban szerepel ez a lény: a fényember feladata, hogy a holt lelket átsegítse a másvilágra. A gond csak akkor kezdődik, ha a kifürkészhetetlen utakkal, és döbbenetes meglepetésekkel rendelkező szív közbeszól.
Jane előtt egyáltalán nem áll fényes jövő: felsőbb erők rendelkezése alapján halálra ítéltetett. Hogy miért? Csupán csak azon egyszerű oknál fogva, hogy tud valamit, amire a Fény és a Sötétség (merthogy ellenpólus nélkül nincsen egyensúly) világbeliek is ácsingóznak. Itt jön a képbe Chris nevű fényemberünk: neki kellene utolsó útján elkísérnie a lányt. Csakhogy az a bizonyos szív gondol egyet, s gyengéd érzelmeket kezd táplálni a szeleburdi, szeretetre méltó, bájos nőnemű utas iránt. Chris tehát, megszegve az égi törvényeket, nem teljesíti feladatát. Innentől pedig jön az elkerülhetetlen: a menekülés, az egymásért és a szerelemért való küzdelem tűzön-vízen át.
A Fényemberek-sorozat első kötete tipikus romantikus regény a szórakoztató irodalomban: tartalmaz villámcsapásként első látásra fellobbanó, ráadásul még tiltott szerelmet, lovagias lánymentést, amelyhez aztán hozzáadtak pár klasszikusnak számító fantasy-elemet, mint például jó és gonosz küzdelmét, életveszélyt, természetfeletti lényeket (fényemberek, pokollakók, őrangyalok), felbecsülhetetlen értékű tudást és képességet.
A fény hagyatéka könnyen zavarodottságot kelthet az olvasóban, ugyanis kicsit hasonlít egy főzni nem tudó első próbálkozásának végtermékére, ahol a recepthozzávalók még rendben vannak, viszont az elkészítésben a részletes receptleírást a saját fejére és ösztöneire cserélte. Az eredmény egy olyan vegyes vágott, amelyben az egyébként egymáshoz passzoló, már megszokott ízek nem igazán kerültek harmóniába: megízlelhetjük az Alkonyatot Lena csetlő-botló személyiségében és Chris túlzóan féltő gondoskodásában, valamint kiérezhető (a kamaszokra való tekintettel) lightosabb verziójú Ötven árnyalat-trilógia (és társai) is.
Szerencsére a könyvet illetően azért jobb a helyzet, mert például Jane karaktere és élete (nyilván az elkerült halálának pillanatáig) egész valósághűre sikeredett, ahogyan próbál úrrá lenni az egyáltalán nem könnyű mindennapokon: főiskola, munka, rákbeteg édesanya. Ami a hősszerelmes Christ illeti, kicsit talán túl „nyálas” – de efölött igazán szemet lehet hunyni, hiszen mi mást is válthatna ki belőle hódolata tárgyának szeretnivaló, esetlen, bűbájos és törékeny személyisége? No, és ott van még a fiatalok hatalmasságos ellenlábasa is: Aristid, maga a megtestesült Sors.
Szurovecz Kitti írói stílusáról egyébként elmondható, hogy gördülékeny – szóval, ha kellőképp rá tudunk hangolódni a műfajra és a sztorira, akkor nem lesz probléma lapozás terén. Az alaptörténet kidolgozottsága pedig megfelelő, korrekt, és (noha nem dögivel, de) tartogat meglepetéseket, fordulatokat.
Mindent egybevetve, a sorozat zászlósa nagyjából, hellyel-közzel egyenlő egy felnőtt korhatár nélküli erotikus fantasyvel. Ha netalán az édesanya Szürke ötven árnyalatára szemet vetne a tinédzserkorú leányka, viszont esetleg lelkileg még nem elég érett hozzá, akkor a probléma bátran orvosolható A fény hagyatékával. Végül, azért felvonultat néhány erkölcsi értéket is: mindent legyőző szerelmet, önzetlen barátságot, küzdést és kitartást.
